Ugrás a tartalomra

Beszámolók

CÍMLAP

Menyasszonyfátyla-vízesés télen
Havasrekettye vízeséssel, Fehér-kövekkel

Őrként magaslik Kalotaszeg fölött a Vlegyásza (Vigyázó/ Kalota-havas, 1835 m), az Erdélyi-szigethegység második legmagasabb csúcsa. 1430 méteren menedékház, Székelyjó és Sebesvár felől is megközelíthető, de az út helyenként köves, nehezen járható.

havas táj
Új kirándulóév józanító túrával, Árpád-csúccsal, Bácsi-torokkal

Enyhe, tavaszias idővel köszönt ránk a 2014-es esztendő. Különös ez a tél, december elején szállingózott egy kis hó, de el is olvadt hamar, többnyire köd takarta a várost. A karácsony eltelt, eljött az új év, és havat nem láttunk.

túrázók havas tájban
Évnyitó Bedellő-körtúra

Jéghideg, szitáló esőben gyülekeztünk a tordai úti benzinkútnál az év első túrájára. Úti célunk a Bedellő-hegységben lévő Sárkányok-kapuja volt. Mikor Tordára érve sűrű köd fogadott, már alig mertük remélni, hogy túránk sikeres lesz.

emberek a havas erdőben
Mikulás-túra hóviharral, citromos teával

Hóviharra ébredtünk december 7-én, szombaton reggel. A riasztó időjárás ellenére, mégis 28-an (!) gyülekeztünk 10 órakor a Monostori végállomásnál, hogy részt vegyünk a Mikulás-túrán, Hints Miklós túravezető Mikulásunkkal. 

jeges viz
Téli túra az Ördögmalom-vízeséshez

December 8-án, vasárnap kora reggel álmosan, vacogva gyülekeztünk a Széchenyi téren a tél első igazi havas túrájára. Úti célunk a Dregán-völgyét uraló, 1792 m magas Bocsásza-csúcs és az Ördögmalom-vízesés volt.

havas táj
Első babatúra meglepetés-kunyhóval

Csodás idő, jó társaság, meglepetések, fáramászás, szalonnasütés, körjátékok és nagyon jó hangulat jellemezte november 16-án az EKE Kolozsvár–1891 első babatúráját, melynek úti célja Kolozsvár környékének legmagasabb pontja, a 833 m magas Árpád-csúcs volt.

Kőközi-szoros
Látványosság, kaland – ifitúra a Kőközi-szorosban

A kolozsvári EKE egyre több, fiataloknak szánt túrát szervez. Ezeken a túrákon, a kilométerekben és szintkülönbségben mért teljesítményen kívül, hangsúlyt fektetünk a természeti ritkaságokra, kalandra, látványosságra.

Gyerektúra az Árpád-csúcsra (2013. november 19.)

Csodás idő, jó társaság, meglepetések, fára mászás, szalonnasütés, körjátékok és nagyon jó hangulat jellemezte november 16-án az EKE-Kolozsvár 1891 első babatúráját, melynek úti célja Kolozsvár környékének legmagasabb pontja, a 833 m magas Árpád-csúcs volt.

EKE vár
Napfelkeltés-ködös fotós hétvége az EKE-várban

Igaz nem sok jelentkező volt, de elegen ahhoz, hogy nagyszerű szakmai hangulat alakuljon ki.

Kós Károly portré
Kós Károly, Sztána  és az EKE

Október 13-án a kolozsvári ekések csapata részt vett Kós Ká­roly mellszobrának (Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotása) felavatásán Sztánán.

őszi erdő
Gyalogolj velünk minden szerdán!

…írja riportregénye címében Móricz Zsigmond. „Van ebben a címben valami rendkívüli, egy olyan gondolat, ami már-már a néző és látó ember életszemléletét is tükrözi.

Szkerisoara barlang
Jégkunyhó és cápaszáj Szkerisórán

Meglepetés: villanyvilágítás a János-barlangban

Október 6-án húszan indultunk a Feischmith János és Székely Öcsi szervezte autós kirándulásra, az Aranyosfői (Szkerisórai) jegesbarlanghoz.

Oldalszámozás

  • Első oldal « Első
  • Előző oldal ‹
  • …
  • Oldal 7
  • Oldal 8
  • Oldal 9
  • Oldal 10
  • Jelenlegi oldal 11
  • Oldal 12
  • Oldal 13
  • Oldal 14
  • Oldal 15
  • …
  • Következő oldal ›
  • Utolsó oldal Utolsó »

ELÉRHETŐSÉG

Telefonszám: +4 0771 535848
Email: info@ekekolozsvar.ro
Ügyfélszolgálati iroda:
B-dul 21 Decembrie 1989 nr. 116

Belépés

Copyright © 2025 - EKE Kolozsvár 1891
Designed by: Péter Anikó
Built on Drupal elements by: BNW Systems
Hosting by: Codespring