Érdekes jelenségnek lehetünk tanúi szeptember elejétől a Bocskai (Avram Iancu) téren: a görögkeleti székesegyház mögötti parkosított északi részen másodszor virágzik a vadgesztenye. Fehér meg piros virágok a lekopasztott ágakon, frissen zöldülő levelek a szomszéd ágak száradásfélben levői mellett. Nem rendkívüli, de nem is mindennapi esemény. Általában ősz elejei lehűlések után produkál másodvirágzást a természet, az öregek ilyenkor azt mondják, hosszú ősz lesz. Talán itt másról van szó, mondaná a fehér virágú és piros virágú vadgesztenyefák virágzása közötti különbség. De idézzünk fel egy fejezetet a tér történetéből, miért is van itt kétféle vadgesztenye?
A Trencsin tér északi felét 1885-ben Haller Károly polgármester javaslatára fásították, parkosították és Kissétatérnek nevezték el. De hívták még az EMKE palota, illetve EMKE tér révén EMKE parknak is. Erzsébet királyné halálakor három jegenyetölgyet ültettek a teológia felőli köröndjébe, ettől kezdve nevezték Erzsébet parknak is.
Viszont 1923. után, amikor megkezdődött a katedrális építése, a Kissétateret felszámolták, az Erzsébet-fákat is kivágták. De a katedrális körüli teret természetesen újra parkosították, immár más elvek szerint. Ezúttal a járda felől piros virágú vadgesztenyékkel szegélyezték. Ez az úgynevezett hússzínű gesztenye (Aesculus × carnea), a közönséges vadgesztenye (Ae. hippocastanum) és az Észak-Amerikában honos vörös vadgesztenye (Ae. pavia) hibridje. Ezt a látványos fajtát pedig Briotinak hívják, melyet Pierre Louis Briot, a Kis Trianon kastély műkertészete botanikusának emlékére neveztek el így, aki a XIX. század közepén többek közt amerikai növényfajok honosításával is foglalkozott...
Amikor a román hatalom Kolozsvár erősen magyar szimbolikájú dísz- és köztereinek minden áron való „románosítására” törekedett, mementóként ültették ide ezt a „trianoni fajtát” az Erzsébet-fák helyébe – vagy csak azért, mert egy időben divatos díszfa volt –, ennek napjainkban már körülményes utánajárni. Ha így is volt, ez elfelejtődött, mert a 70-es, 80-as évekre a kiöregedett példányokat már nem a trianoni magonc leszármazottaival, hanem közönséges (fehér virágú) vadgesztenyével cserélték ki. A vén piros virágúakból napjainkra csak hírmondónak maradt néhány, azok is már elég rokkant állapotban. Azonban a hibrid még így is sokkal ellenállóbb, mint a közönséges vadgesztenye. Míg előbbinek egyes ágai megőrizték levélkoronájukat, utóbbiak teljesen kopaszok. Innen a feltételezésünk, hogy nem időjárásviszonyokban kell keresnünk az itteni másodvirágzás okát.
1986-ban Macedóniában bukkantak rá az Észak-Amerikából valószínűleg mezőgazdasági terményekkel Európába került vadgesztenyelevél-aknázómolyra (Cameraria ohridella). Azóta terjed és elvileg már az egész Kárpát-medencét meghódította. Hernyója a vadgesztenye leveleiben fejlődik, ebben vájja ki a járatait. A megtámadott fák pedig nyár közepére teljesen elveszíthetik a lombjukat. Vajon az itteni másodvirágzásért ez a kórokozó a ludas? Erre utalna a megmaradt lomb már július-augusztusban késő őszre emlékeztető „megperzselt” kinézete? Ilyen jelenséget egyébként ritkábban gombabetegségek is előidézhetnek. Nem tudjuk a valós okot, mert csak egy fényképezés erejéig közelítettük meg a fákat, a szakemberek biztosan többet mondhatnak erről. Mindenesetre ez az őszi levélnevelés és másodvirágzás nagyon igénybe veszi a fákat, azok tartalékait. A legyengült fák így még inkább ki vannak téve egyéb kártevőknek és fertőzéseknek, akár már tavasszal az el nem takarított avarban áttelelő aknázómolyoknak is.
Tóthpál Tamás
