Utóbb a Kolozsvár környéki sótelepek körül járkáltunk, most azokkal egykorúnak tudott másik, szintén tengervízből kicsapódott ásványtelep megismerésére hívom meg a kedves olvasót.
Az októberi hideg reggel ellenére mintegy 60-an indultunk útnak Kolozsvárról, még sötétben egy autóbusszal és egy mikrobusszal. Utunk első állomása Torda. Az ótordai református templomkertben lévő emléktáblájánál egyesületünk volt alelnökéről (a múlt század 30-as éveiben az Erdély főszerkesztője), dr. Tulogdy Jánosról emlékeztünk meg születésének 120. évfordulóján. A híres geológus, geográfus, egyetemi tanár 1891. október 12-én született Tordán.
A múlt hónapi írásomban azt ígértem, hogy most a Györgyfalva–Pata–Dezmér háromszögben megjelenő sósforrások, só-kivirágzások területére indulunk kirándulásra.
Augusztus 22. és 28. között a Vajdaságban kirándultunk. Utunk során a magyar történelem olyan jeles helyeit kerestük fel, mint az 555 évvel ezelőtti nándorfehérvári győztes ütközet emlékművét, Bács várát, az egykori magyar várrendszer központját, Árpádkori műemlékünket, az aracsi pusztatemplomot, az 1699-es Karlócai-béke színhelyét, Kosztolányi Dezső szülővárosát, a gyönyörű szecessziós épületeiről méltán híres Szabadkát, az Alduna menti végvárak gyöngyszemét, Szendrő várát.
A mai Kolozsvár területe kelet-nyugat irányban hosszasan elnyúlik a Kis-Szamos völgye mentén, Szamosszentmiklós és Szászfenes között úgy, hogy maholnap mindkettőt, sőt az azon túli településeket is magába olvasztja. Ezen a területen belül igen változatos földtani képződményeket találunk. Egy azonban közös: minden itteni képződmény földtörténeti szempontból nagyon fiatal. Mai tudásunk szerint a Föld kora négy és fél milliárd év.
Vándormadarak hava (IX. 21–X. 20.). A Nap a Mérleg jegyébe lép. Rovatunk az év különböző hónapjainak, évszakainak közvetlen környezetünkben észlelhető sajátságos természeti jeleit térképezi fel. Ebben a hónapban a vadon termő növények őszi terméseire figyelünk.
Kolozsvári részvétellel a Duna-deltába szervezett jól sikerült kirándulást augusztus 3–10. között az EKE’91 Nagyvárad – Bihar. Az utóbbi időben egyre gyakrabban veszünk részt egymás kirándulásain, igaz, még nem tömegesen. Tulceára vonattal érkeztünk, onnan hajóval folytattuk utunkat a Dunán, majd rövidesen annak Szentgyörgy ágán hajóztunk az utolsó településig, a Szentgyörgy (Sfântu Gheorghe) nevű faluig, ahol a szállásunk volt. A falu határán túl ömlik a Duna Szentgyörgy ága a tengerbe. Csodálatos világ a delta és a tenger találkozása!
Múltkori, a Róka-dombra tett sétánk alkalmával ígértem, hogy az ottani feltárás tetején látható tufa-összleletet és a hozzá hasonló feltárásokat fogjuk legközelebb szemügyre venni. Azt is elmondtuk erről a rétegsorról, hogy azt a Dési Tufa Formáció egységébe soroljuk.
Kolozsvárról 80 km-es autózás után az Aranyos völgyén felfelé haladva, az impozáns Sipote vízesést elhagyva, két kilométerrel fentebb, az Aranyoson átívelő lengőhídnál kiépített parkírozó van. Autónkat elhagyva innen immár gyalogosan a lengőhídon keresztül indulunk a mintegy négy kilométeres gyalogutunk végcélja felé. Az épületeket és a gyalogösvényt magunk után hagyva az immár jól járható völgyi úton fölfelé a patak vizének zajos morajlása kísér. Gyalogutunk első részét magasra nyúló, szinte függőleges mészkősziklafal zárja le.
