Ugrás a tartalomra

Beszámolók

CÍMLAP

jégbarlang
A Szkerisórai (Aranyosfői) jeges barlang

Az alábbi túra nem szerepel a tábor hivatalos programjában, de ajánljuk azoknak, akik magánúton szeretnék megismerni a Járából elérhető nevezetes helyeket.

sziklaalakzatok a napfényben
A XX. Alsójárai EKE vándortábor túráiból

A Túri-hasadéktól a Tordai-hasadékig 

Bükki erdő
Gumicsizmás felderítő túra

Bizony Sándor a társaival még csak tarisznyában sem hoztak meleget. Zimankós időben indult hát neki a válogatott társaság Ördögkút patakjának és főleg romantikus mellékágainak, vízeséseinek turisztikai szempontból való felfedezésére.

Magyar Nemzeti Muzeum
Honismereti túrák

Február utolsó hétvégéjén „magashegyi túrára” indultunk a Fogarasi-havasokba, a 2034 m magasságban, a Bâlea-tó mellett épült jégszállót és jégtemplomot látogattuk meg.

Berettyó-forrás
Jöjjön velünk a Berettyó forrásához

A Berettyó forrása Szilágy megye szegletében, Bihar, Kolozs és Szilágy megye találkozási pontjának közelében van. A Körösök vízgyűjtő területéhez tartozó Berettyó a Réz-hegység északkeleti részén ered.

Debrecen a magasból
Természetbarát hét Debrecenben

Öt kolozsvári EKE-tag látogatott el február 10–13. között Debrecenbe, a Hajdú-Bihar Megyei Debrecen Városi Természetjáró Szövetség meghívására, az általuk szervezett XLVIII. Természetbarát Hét rendezvényeire.

Pisaja vízesés befagyva
Jöjjön velünk a felsővidrai Pisaja vízeséshez!

Már csak emlék, amikor hajdanában a kígyózó Aranyos völgyén felfelé a füstölgő vicinálismozdony személy-, és tehervagonokat vontatott maga után a keskeny nyomtávú vasúton.

kövek a hóban
Zengő kövek a Gyalui-havasokban

XX. EKE vándortábor – tájbemutató előzetes

Túra volt, méghozzá nem is akármilyen, szikrázó napsütésben.

emberek túráznak a ködben
Jöjjön velünk a Bongár-forráshoz!

Kolozsvártól északra, a Szamos és Nádas vízválasztójaként húzódó Hója-gerinc, illetve a Hója rég felkeltette turista elődeink figyelmét. Míg az EMKE 1891-es kalauza szerint a Hója: „...

disznótor illusztráció
Hagyományos disznótor Kalotaszentkirályon

Kalotaszeg közismert néprajzi kincsesbánya.

Vultureasa-csúcs
Vultureasa – XX. EKE vándortábor előzetes

November 14-én folytattuk tábori előzetes túránkat. Tudván, hogy a piros háromszög jelzés a Vultureasa csúcsáról a Muncelu gerincen a Bélavárig megy, az előző túrán a csúcsnál elhagytuk a jelzést, mikor a széldöntéses oldalon leereszkedtünk, hogy Alsóaklosra érjünk.

Géczy-vára
Testes-havas – Géczy-vára

Piros pünkösd vasárnapján délben végre mégis csak neki indultunk. Szombat délután, sőt vasárnapra virradó éjjel is még kiadós eső esett. De vasárnap délelőtt mintha szakadozni kezdenének a felhők s úgy-ahogy, a barométer is mintha jóra húzódna.

Oldalszámozás

  • Első oldal « Első
  • Előző oldal ‹
  • …
  • Oldal 12
  • Oldal 13
  • Oldal 14
  • Oldal 15
  • Oldal 16
  • Oldal 17
  • Jelenlegi oldal 18
  • Oldal 19
  • Oldal 20
  • Következő oldal ›
  • Utolsó oldal Utolsó »

ELÉRHETŐSÉG

Telefonszám: +4 0771 535848
Email: info@ekekolozsvar.ro
Ügyfélszolgálati iroda:
B-dul 21 Decembrie 1989 nr. 116

Belépés

Copyright © 2025 - EKE Kolozsvár 1891
Designed by: Péter Anikó
Built on Drupal elements by: BNW Systems
Hosting by: Codespring