Hányatott történelmünk során kétségtelenül sor kerülhetett bizonyos kincsek elrejtésére, mely időnként lázba hozta a kolozsváriak kincskereső kedvét. Évszázadokon át kutatták a szászfenesi Leányvár alagsorát, vagy Gyöngyös Gyerőffy kincsét a Sátorhegyen. Az EKE nagyjai közül többek közt dr. Tavaszy Sándor vagy dr. Xántus János is foglalkozott a témával.
A kissebesi vízesésekhez tett kirándulás a 2008-as EKE Vándortábor egyik kedvence volt. Azóta nem jártunk arra. Négy év után, két hete keltünk útra, ám csalódnunk kellett: úti célunkat szétdúlták, csak reménykedhetünk, hogy a helyszínen zajló munkálatok után valaki a természet helyreállítására is odafigyel majd.
Szeptember 22-én jártunk a Bélavárán... Katasztrófa, mi van ott... A keleti oldalban több száz kidőlt, megégett fa..., hamu és korom..., és még akkor is füstölgő fenyőtüske avar... Újból kigyulladhat... A pociovaliştei-i eltérőig fekete a föld, csupán rá vannak hullva a falevelek. Az ösvényeket csak az találja meg, aki jól ismerte a tűz előtt.
Egy kéziratos útleírás alapján ismertetek egy másfél évszázaddal ezelőtt történt kirándulást: milyen indítékból mentek, hogyan szervezték meg, hogyan utaztak, mi érdekelte az utazókat. A kézirat szerzője Mikó Ádám (1843–1862, gr. Mikó Imre és gr. Rhédey Mária fia, Zabolán született, Marosújvárt gyermekeskedett, majd a nagyenyedi kollégiumban tanult, 19 évesen elhunyt), a nagyenyedi kollégium végzőse, mindössze 17 éves az utazás idején. Az ismertetést kiemelt idézetekkel vegyítem.
Az erdélyi tájak közül az Erdélyi Érchegység (Munţii Metaliferi) sokarcúságával és változatos felépítésével hívogat. Az Aranyos, a Maros és a Fehér-Körös folyómedrei tagolják ezt a Fehér és Hunyad megye területén fekvő hegyvonulatot. A hegységben található a Verespatak, Aranyosbánya, Nagyág és Zalatna falvak által határolt „aranynégyszög”. A területen rendkívül nagy mennyiségben fellelhető nemesfémek a neogén korban lezajlott vulkanikus tevékenység eredményei.
Ha van még hely széles e világon, ahol felejt az emberi lét gondot, bánatot és ahova kenyérbélyeges mindennapunk taposómalmának rohanva zakatoló lármája nem ér: az a szabad természet a maga elbűvölően csodás, folytonos változatosságának mindenkit egyforma szeretettel fogadó mélységes csendje...
Kilencen az Algyógyi-szorosokba kirándultunk szeptember 8-án és 9-én. Túravezetőnkkel, Vlád Pállal szombaton kora reggel, még sötétben indultunk Kolozsvárról Tordán, Enyeden át, Gyulafehérvár felé. Ott megnéztük a restaurált várat és a római katolikus székesegyházat, majd Alvincen (Vinţu de Jos) megittuk reggeli kávénkat. A Maros völgyén mentünk tovább. A szokatlanul meleg és száraz nyár miatt a Marosban alig csordogált egy kevés víz. Déva előtt letértünk Algyógy (Geoagiu) felé Erdőfalváig (Ardeu). Innen indultunk a Mádai-szorosba (Cheile Madei vagy Măzii).
Alig 20 km-re Kolozsvártól, párhuzamosan a Torda felé haladó országúttal található a Túri-hasadék. Titokzatos világ, ahol minden szikladarabhoz, kőhöz, barlanghoz, vízeséshez tündérmesék, legendák, mondák fűződnek. Mese, fantázia, legenda és valóság kapcsolódik itt össze, egyesek szinte babonás félelemmel elkerülik ezt a vad sziklaszorost, de olyan híres természetjárók, mint Orbán Balázs és Czárán Gyula kutatták rejtélyeit.
64-en érkeztünk Magyardécsére 10 órakor, miután előzőleg a szentbenedeki romos Korniss-kastélyt is megtekintettük. A cseresznyefesztivál belépőjegyének megvásárlása után 11 órakor részt vettünk a református istentiszteleten, majd Fekete János tiszteletes úr sokat mesélt nekünk Décséről, lakosairól és válaszolt kérdéseinkre. A cseresznyefesztivált az iskola udvarán rendezték meg, 12 órától. Az üdvözlő beszédeket kulturális műsor követte a színpadon.
A Vlegyászáról Czárán Gyula idézete jut eszünkbe: „Nem is gondolná az ember, hogy a Vigyázó ellapított sima, zöldellő lejtőiből néhol merészebb sziklacsoportok is bukkannak elő, hogy megszakítsák a nagy terjedelmű gyepes hegyoldalak egyhangúságát. Ilyen az a Sphynx is, azon ösvény mellett, melyen a Fazset pásztortelepről a főcsúcson jutni fel.”
CÍMLAP