Ugrás a tartalomra

Beszámolók

CÍMLAP

A felújított kastély 2024-ben FOTÓ: Pál Gyöngyi
A felújított gyalui várkastély

Kolozsvárt elhagyva Nagyvárad irányába Gyalun (Gilău) vezet keresztül az út, központjában, a park magas fái mögött áll a gyalui várkastély. A fák rejtekéből nem is látszik az épület, pedig a gyalui Rákóczi–Bánffy-kastély országos jelentőségű műemlék.

Szucság felső végén a kis tónál_FOTÓ Pál Gyöngyi
A Bácsi-toroktól Szucságig

A Bácsi-torok Kolozsvártól nem messze lévő egyik kedvelt kirándulóhelyünk. Városunktól nyugat-északnyugati irányban található Kisbács község mellett, a Hosszú-patak völgyében.

A Székelykő nyergéből lefele
Az egy Isten földjén
Egy messziről jött közeli természetjáró és barátai szemével, lelkével

2024. május 17.
Szerző: Kerekes Gábor

Régen

A Páter-forrás
Keressük meg a Páter-forrást!

Telnek a hónapok, már május közepén vagyunk. Az enyhe telet szép tavasz követte, április elején néhány napig lehűlt az idő, még havazott is.

A küldöttek a Kakastarélyon
A szatmári EKE volt a házigazdája a tavaszi küldöttgyűlésnek a nyári EKE Vándortábor helyszínén, Aknasugatagon

A sokéves hagyománynak megfelelően évente kétszer ülésezik az EKE. A küldöttgyűlésen résztvevők számát az egyes EKE-tagszervezetek létszáma alapján állapítja meg az egyesület: minden 50 tag után eggyel nőhet a képviselők száma.

Hóvirág
Tavaszi virágok kavalkádja a Bükkben

„Selymit a barka / már kitakarta, / sárga virágját bontja a som. 
Fut, fut az áram /a déli sugárban / s hökken a hó a hideg havason.”
(Áprily Lajos: Március)

Homokkő sziklapadok Dank határában
Felfedező látványtúra

Február első szombatján felfedező látványtúrára indultunk. Ez csupán az EKE Kolozsvár – 1891 tagjai és szimpatizánsai számára volt ismeretlen tájegység.

Csoportkép a Bükk-tetőn
Januári enyhe tél és a tavaszt jósló medve

A 2024-es esztendőnek már a második hónapjában vagyunk, az elmúlt években a telek enyhék voltak, ritkán mutatott mínusz értéket a hőmérők higanyszála, azt is legfeljebb éjszaka, nappal gyakori volt a plusz 8-10 fok. Kolozsvár környékén csak kevés havat láttunk.

Népes csapat az évnyitó túrán
Hatvannégyen 2024 első túráján

Január másodikán alszik a város, alig van forgalom, csak néhány ember járkál az utcán, de azok szinte mind EKE-sek. Gyülekezünk az évnyitó túrára. És egyre csak jönnek-jönnek az emberek.

Csoportkép a Hója-gerincen
Decemberi kirándulás a Hója-erdőben

A Hója a Törökvágástól nyugatra levő erdővel borított dombos terület, déli oldala a Kis-Szamos felé lejt meredekebben, északra, a Nádas völgye felé lankásabb, nyugaton a Csigadomb, a Kismartonos és a Bátori-hegy követi a Szamos-Nádas vízválasztó részeként.

Borforraló túra a Bácsi-torokban
December hó nélkül, hagyományos túrák, kedvelt kirándulóhelyek

A 2023-as esztendő a vége felé közeledik, az időjárás az évszakhoz képest még elég enyhe, volt egy kis hószállingózás egyik nap, de havat csak a Kisbánya üdülőtelepen láttunk, a Buszkáton, november végén, akkor is keményen dolgoztak a hóágyúk, hogy a közeledő ho

Korzikai hegyek és tengerszem
Korzika fordítva: délkelettől északnyugatra

Kolozsváriak Európa legnehezebb hosszú távú turistaútvonalán

Nem kis fába vágta a fejszéjét 2022-ben Füzes Attila és Pătcaș Csaba: úgy döntöttek, végigjárják az Európa legnehezebb hosszútávú útvonalaként számontartott GR20-as túraútvonalat, ráad

Oldalszámozás

  • Első oldal « Első
  • Előző oldal ‹
  • Oldal 1
  • Oldal 2
  • Jelenlegi oldal 3
  • Oldal 4
  • Oldal 5
  • Oldal 6
  • Oldal 7
  • Oldal 8
  • Oldal 9
  • …
  • Következő oldal ›
  • Utolsó oldal Utolsó »

ELÉRHETŐSÉG

Telefonszám: +4 0771 535848
Email: info@ekekolozsvar.ro
Ügyfélszolgálati iroda:
B-dul 21 Decembrie 1989 nr. 116

Belépés

Copyright © 2025 - EKE Kolozsvár 1891
Designed by: Péter Anikó
Built on Drupal elements by: BNW Systems
Hosting by: Codespring