Túrák és rendezvények

2023. júniusi bakancslista

Akik eddig csak a melegebb időjárást várták, azok is találnak „bemelegítőnek” való kíméletesebb túrákat az EKE Kolozsvár 1891 júniusi kínálatában: választhatják a néhány kilométeres gyaloglást feltételező kirándulást a Szénafüvekhez vagy a bükki forrásokhoz. Aki többre vállalkozna, az már a Nagy Magyar-barlangot is bevállalhatja, ritka virágokat kereshet az Őzek völgyében vagy felfedezőútra indulhat Magyarvistától Mákófalváig. Így aztán pont eléggé felkészülhetünk a hónap végi Bánffy teljesítménytúrára.

Szilágysági kirándulás – vándortábori előzetes

Május 27-én szeretettel várunk mindenkit szilágysági buszos kirándulásunkra, amely egyben vándortábori előzetes lesz. A kirándulás során az alábbi helyszíneket látogatjuk meg: Magyarzsombor, református templom – Almásgalgó, Sárkányok kertje – Zsibó, botanikus kert – Mojgrád, Porolissum (ókori római város). 

2023. májusi bakancslista

Mozgalmasnak és változatosnak ígérkezik a május a kirándulási, túrázási vagy a megszokott, hagyományos séták tekintetében, de előtte még itt az április vége, hasonlóan izgalmas programokkal: együtt lehet kirándulni a hónap utolsó szombatján a debreceni természetjárókkal, és április végén, május elsején az EKE vándortábora várja a hosszabb, rövidebb túrákra vállalkozókat. Május kiemelkedő rendezvénye pedig a Jókai teljesítménytúra, amire – figyelem! – holnapig lehet még jelentkezni kedvezményesen, ezután már csak emelt díjjal és azt is csak április 26-ig.

Kirándulás a Farcu-kristálybarlanghoz és a Fehérkő-sziklaszoroshoz

Szeretettel várunk minden érdeklődőt buszos kirándulásunkra, amely során a Biharrósához közeli Farcu-kristálybarlang és a Fehérkő-sziklaszoros rejtette csodákat fedezzük fel. Gyalog nagyjából 10 km-t fogunk megtenni 200 m szintemelkedéssel. A kiránduláshoz túracipő kötelező, túrabot ajánlott. A via ferrata csak megfelelő felszereléssel és saját felelősségre járható be.

Kirándulás a Szolcsvai-búvópatakhoz

Szeretettel várunk minden érdeklődőt buszos kirándulásunkra, amely során a Szolcsvai-búvópatak barlangját és a látványos Vânătările Ponorului-vízesést fogjuk megcsodálni. Egy kellemes, 14 km-es túrára lehet számítani 400 m szintkülönbséggel. A kiránduláshoz túracipő kötelező, túrabot ajánlott.

2023. áprilisi bakancslista

Többször is lesz medvehagymaszüret, és immár annak sincs kifogása, aki a tavaszi virágzásra várt – meglátogathatja a tőzikéket (gyermekbarát változatban is), a kockásliliomokat – vagy arra, hogy végre biciklire pattanva járja a természetet: a Sebes-Körös partján gyerekekkel bringatúrázhatnak bemelegítve a kétnapos Tisza-tavi biciklitúrára. Találkozhatunk a debreceni természetjárókkal és érdemes a május eleji túrakülönlegességeket is szemügyre venni, de bőséges a „szelídebb” szerdai túrák kínálata is a Páter-gerincen és a forrásokhoz.

Kirándulás a Berettyó-forráshoz a debreceniekkel

Szeretettel várunk minden kirándulót buszos kirándulásunkra, amely során a Berettyó-forrást fogjuk meglátogatni debreceni túratársainkkal együtt. Ezen a vidéken az utak minősége nagyon gyorsan változik, ezért előtte 1-2 héttel szoktuk megkeresni az éppen járható utat. Ha közel tudunk menni a forráshoz, akkor megpótoljuk egy Berettyó-menti sétával.

Zsigmond Enikő könyvbemutatója

Zsigmond Enikő CSEKE és CSTTE tag túrakalauzt írt a Szent Anna-tó és Bálványosfürdő térségéről, amelyet Kolozsváron is bemutat március 24-én (péntek) 18 órakor, a Kolozsvári Rádió dísztermében. Ez a 23 évvel ezelőtt kiadott túrakalauz felújított, bővített változata sok-sok színes fotóval kiegészítve. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.