Ugrás a tartalomra

Beszámolók

CÍMLAP

Minitáborozás Csucsán
Minitáborozás Csucsán

Idén teljesen megváltoztatta terveinket a koronavírus, számos megszokott program elmaradt, köztük az augusztus elejére, a Gyimesek völgyébe tervezett XXIX. EKE Vándortábor is.

A Túri-hasadék
A titokzatos Túri-hasadék, Szent László kútja és a kőpénzek legendája

Ez az év sok gondot okozott a koronavírus-járvány miatt. Itt a nyár, de nem tervezgetünk utazást, nyaralást, mint máskor, kiszámíthatatlan a járványhelyzet alakulása, még mindig sok az egészségvédelmi megszorítás, nem szívesen hagyjuk el otthonunkat sem.

Újra túraösvényeken, a Leányvártól Havasbükkéig
Újra túraösvényeken, a Leányvártól Havasbükkéig

Az elmúlt három hónapban a koronavírus járvány miatt nem kirándulhattunk, eltelt egy szép tavasz anélkül, hogy végignézhettük volna a természet ébredését. Itt a június, már a nyár kezdete.

Kislány a fűben
Jókai helyett Bánffyról szólt a májusunk

Normális esetben most arról kellene beszámolnunk, miként zajlott a hétvégi Jókai teljesítménytúra, hányan vettek részt, ki volt a legfiatalabb és legkorosabb résztvevő, hány tányér gulyás fogyott el, kik lettek az ultramaraton győztesei, milyen programokkal kedv

Sztyeppei bazsarózsák
Virtuális bazsarózsatúra Mezőzáhon

Világjárvány, kijárási tilalom, mit lehet ilyenkor tenni? Hát sok mindent… Például azt, amire sohasem volt elég időnk eddig. Vagy képzeletben végigjárni a tervezett és a járvány miatt elmaradt kirándulás útvonalát. Most ezt tettem én is.

Hóvirág
Tavaszvárás február harmincadikával

Február az év legrövidebb hónapja, csak 28 napos, négyévenként pedig 29 napos. De arra, hogy létezett február 30-a is, bizonyára kevesen gondolnak. Pedig háromszor fordult elő a történelem folyamán a február 30-a.

Lovasszánozás
Székelyföldi lovasszánozás, avagy a tél örömei

Egyik téli kirándulásunkon a fehér táj látványa beindította a fantáziánkat, gyermekkorunk fehér, havas teleiről, szánkózásról nosztalgiáztunk, valaki meg éppen a csengettyűs lovasszánozást emlegette, aminek az lett a következménye, hogy eldöntöttük: lovasszánozn

Havas fák
Havas fák, tiszta vizű források és hagyományos borforralás

December elején az idő téliesre fordult. A hónap első szombatján, hetedikén már hidegebb, zordabb időben túráztunk a Majláth-kúthoz. Éjszaka havazott, még reggel is szállingózott a hó.

Novemberi túrák
Novemberi túrák a Kolozsvár környéki dombokon

November az utolsó őszi hónap, rövidek a nappalok, hamar sötétedik. Nem hasonlít a káprázatos színekben tündöklő októberhez, elmosódnak a színek, a barna dominál. A fák lehullatják lombjukat, csak a fenyők örökzöld tűlevelei őrzik meg sötétzöld színüket.

Érmindszenti zarándoklat
Ady ünnepség a szülőfaluban

Harmincadik alkalommal szervezte meg az Érmindszenti Zarándoklatot a Tasnádi Ady-Kölcsey Kulturális Egyesület nagy költőnk, Ady Endre születésnapjához legközelebb eső szombaton. Mivel az ünnepség 10 órakor kezdődött, nehéz lett volna odaérni, ha aznap reggel indulunk.

Dés légifelvételen
A kincseket rejtő Dés

Október utolsó szombatján Désre látogattunk. Miért esett éppen Désre a választásunk? Mert ide kaptunk meghívást Szász Józseftől, egy dési lokálpatriótától, aki arról próbált meggyőzni, hogy érdemes Désre látogatni, mert van ott látnivaló bőven. Igaza van!

Izlandról szóló bemutató
Izland-útikalauz egy hátizsákban: avagy Timi különleges ballagási ajándékának története

A kolozsvári EKE legutóbbi ismeretterjesztő előadásán Virág Tímea, volt Báthory líceumos diák mesélt izlandi útjáról, amely során bebizonyosodott, hogy a Gyűrűk ura vadregényes tájai minden kalandorlelkű utazó számára rengeteg meglepetést tartogat.

Oldalszámozás

  • Első oldal « Első
  • Előző oldal ‹
  • Oldal 1
  • Oldal 2
  • Oldal 3
  • Oldal 4
  • Jelenlegi oldal 5
  • Oldal 6
  • Oldal 7
  • Oldal 8
  • Oldal 9
  • …
  • Következő oldal ›
  • Utolsó oldal Utolsó »

ELÉRHETŐSÉG

Telefonszám: +4 0771 535848
Email: info@ekekolozsvar.ro
Ügyfélszolgálati iroda:
B-dul 21 Decembrie 1989 nr. 116

Belépés

Copyright © 2025 - EKE Kolozsvár 1891
Designed by: Péter Anikó
Built on Drupal elements by: BNW Systems
Hosting by: Codespring