Amióta bekapcsolódtam a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra szervezésébe, évről évre kacérkodtam a gondolattal, hogy milyen vagány lenne egyszer letekerni a 100 km-es távot közel 1700 m szintemelkedéssel. Tudtam, hogy a teljesítménytúra napján erre sosem lesz lehetőségem, hiszen több ellenőrzőpontnál is helyt kell állnom, így értelemszerűen felcsillant előttem a remény, amikor tavaly ősszel eldöntöttük, hogy ezentúl nem a hagyományos értelemben vett teljesítménytúraként fogjuk megszervezni az eseményt.

Akárcsak tavaly, idén ismét megdöntöttük a Bánffy Miklósról elnevezett Emlék- és Teljesítménytúrák részvételi arányát: 2024-ben 279-en, idén kereken háromszázan gyalogoltak vagy tekertek festői szépségű tájakon a gróf emlékére. A kolozsvári EKE legfiatalabb teljesítménytúrája évről évre egyre népszerűbb, 2019-ben az első kiíráson 122-en vettek részt, azóta ennek dupláját is meghaladtuk.

Múlt szombaton kihasználva a csodás júniusi időjárást, népes 42 fős csapatunkkal gyerektúrára indultunk az Őzek völgyébe Kiss Jani vezetésével. Mivel a májusi Vlegyásza-túrát utolsó pillanatban le kellett mondanunk a kedvezőtlen időjárás miatt, a gyermekek már türelmetlenül várták, hogy újabb kalandra indulhassanak az EKE-gyerektúrákon megismert barátaikkal.

Az idei május mintha csupa fagyosszentből állt volna. A hónap első napjait leszámítva szinte naponta esett, sőt még havazott is, ami igazán ritka májusban, lefagytak a kivirágzott gyümölcsfák, áradások voltak országszerte. Legszomorúbb esemény a parajdi sóbánya pusztulása, ettől hangos a sajtó hetek óta. Ilyen előzmények után aggódva vártuk a május 25-ei kirándulásunkat, amikor is a Bihar megyei Királyerdőbe készültünk, a Farcu-kristálybarlangba és a Fehérkő-sziklaszorosba.

Idén már jó néhány nappal a regisztráció lezárta előtt nyilvánvalóvá vált, hogy meg fogjuk haladni az előre meghirdetett 650 helyet, így amikor április utolsó hétvégéjén a fennmaradt szabad helyek számlálója nullát jelzett, gyorsan kitoltuk a korlátot 680-ra. Aztán villámgyorsan elkeltek ezek a helyek is, így át kellett lépnünk a 700-as pszichológiai határt, de még ez sem volt elég, így végül 720-nál állítottuk le végleg a számlálót.

Már vagy három napja semmi se fáj! – állapítottam meg hitetlenkedő meglepetéssel a hónapok óta ismeretlen jelenséget. Ez a ritka állapot szerencsére a Jókai túrán is kitartott. Tizenhét kilométer után most már ugyan fáj, de ezúttal legalább pontosan tudom az okát.

K. E.