Gerinctúra a Nagy-hegyen – 2019

Időpont

Az EKE – Kolozsvár 1891 gyalogtúrát szervez november 10-én, egy sokak számára új útvonalon. A túra hossza 18 km, nem igényel különösebb fizikai kondíciót. Az utazást Kolozsvárról a túra kiindulópontjáig (Dregán-víztározó, Kolozs-Bihar megyehatár), illetve a túra végpontjától (csucsai vasútállomás) vissza Kolozsvárra mikrobusszal szervezzük. Indulás: november 10-én, vasárnap reggel 7-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) elől.

Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrák / Kós Károly Ultramaraton – 2019

Időpont

Ha szívesen kimozdulnál a természetbe a 10. Kolozsvári Magyar Napok pezsgésének kezdete előtt, próbáld ki magad a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrák gyalogos és kerékpáros változatainak egyikén. Ráadásként pedig ultramaratonnal is készülünk azok számára, akik igazi kihívásra vágynak.

A tavalyihoz képest néhány útvonal módosult, így a túraváltozatok elnevezését is másképp fogjátok megtalálni. A Gy55 helyett Gy53/59, a Gy25A helyett Gy22/27, a Gy25B helyett Gy19/24, valamint a Gy10 helyett Gy11/17 változatokra nevezhettek be.

2019. augusztusi túrák és rendezvények

Július 30–augusztus 4. (kedd–vasárnap):

  • Az EKE XXVIII. Országos Vándortábora Szovátán, a marosvásárhelyi EKE szervezésében. Információk ide kattintva.

Augusztus 7. (szerda):

  • Séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Székely Lavotta.
  • 18 órától közgyűlés a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (fizikum, földszint).

Augusztus 8. (csütörtök):