Két tudós ember dialógusa Kalotaszeg hegyeiről és bérceiről Kalotaszeg első átfogó leírása a Hon és Külföld 1842-es évfolyamában megjelent három, egymást kiegészítő írásból áll össze.
EKE-NAPI MADZAGOS FÉNYKÉPKIÁLLÍTÁS A BÁCSI-TOROKBAN Reggel 9-kor kelt útnak a 19 túrázó a 31-es busszal, hogy a már hagyománnyá vált kiállítási formát, a „madzagos erdei tárlatot”, ezúttal Szabó István vezetésével a Bácsi-torokban nyissák meg EKE-fotósaink az EKE-nap alkalmából.
Turistakiadványok: Encián Brassóban és Keresztény-havas 2012 márciusában a Brassói Lapok kiadója újraindította az Enciánt, a hajdan sikeres brassói turistafolyóiratot, amely 61 szám erejéig 1935 áprilisától 1940 augusztusáig jelent meg. Az új Encián főszerkesztője dr.
Idén tartják a 15. Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúrát Az első erdélyi teljesítménytúra, a Jókai Mór Emlék- és Teljesítménytúra, a kolozsvári EKE-osztály által szervezett 1998-as torockószentgyörgyi EKE-vándortábor alkalmával jött létre. Akkor mint emléktúra, ugyanis emléktúrával idéztük a 150.
EKE-NAPI PÁLYÁZAT GYERMEKEKNEK Az EKE pályázatot hirdet Erőss Zsolttal a Himalájában címmel. A fogalmazásban nincs helye mesés elemeknek, beszélő állatoknak, csak olyasmit írhatnak, ami akár meg is történhetne, ha Erőss Zsolt lenne a túratárs. Az I–VIII. osztályosoké mellett, a IX–XII.
A 95 éve született Xantus Jánosra emlékeztek Március 16-án, az EKE – Kolozsvár 1891 a Kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség dísztermében emlékezett meg ifj. Xantus János doktorról, természettudósról, tudománynépszerűsítő íróról és tanárról, az EKE meghatározó személyiségű tisztségviselőjéről.
Emlékeim a Tanár úrról 95 éve Kolozsváron született Xantus János (1917–1982) földrajztanár, szakíró, Erdély és Európa utazója, EKE-titkár, az Erdély szerkesztője.
Megérkeznek, ébredeznek – hol teleltek? „A hóvirág mellett egész sereg szép mezei és erdei virágunk üdvözli márciusban a kikeletet.” Dr. Xántus János: A természet kalendáriuma
Erdélyi Gyopár A kéthavonta megjelenő Erdélyi Gyopár új lapszámában friss hírekkel szolgálnak az osztályok és tagszervezetek, ünnepel a háromszéki EKE, hisz megalakulása óta 120, újraalakulása óta 20 esztendő telt el.
Kiállítás a fotós természetjárásról Városunk egykori Napoca fotóklubja az 1970-es években országosan elismert, sőt úgynevezett „Kolozsvári iskola” volt. Nem is csoda, hiszen abban az időben kitűnő fotósok alkották ezt a klubot, és egymásután szereztek meg nagyon sokfajta okleveles elismerést.
Alszik a természet „A zúzmarás erdők mesebeli ragyogásában alszik az élet, a Csönd mesél annak, aki érti ki nem mondott szavát. Növény és állat Csipkerózsa-álmát alussza, s várja a tavasz ébresztő igézetét.” (Xantus János: A természet kalendáriuma)
Jókai Mór teljesítménytúra-előzetes havas ösvényeken A XIV. Jókai Mór teljesítménytúrán sok válalkozó szellemû fiatal állt mellém segíteni a szervezésben, úgy Kolozsvárról, mint Tordáról.