Túrák és rendezvények

Mérnökké lett cserkész a hegyek birodalmában

Vekov Imre sosem szűnik meg feszegetni saját határait. Középiskolás korában az EKE kirándulásokon próbálgatta szárnyait, később már 40 km-es terepszaladást is bevállalt, mígnem egyetemista korára a magas hegyek felé vonzotta ambíciója. Saját korlátjainak megismerése érdekében a kontinensek legmagasabb csúcsait tűzte ki célul, így a Mont Blanc, a Kilimandzsáró és az Elbrusz sikeres megmászása után Dél-Amerika legnagyobbját, az Aconcaguát szerette volna meghódítani társaival együtt.

Közlekedés vs. környezetvédelem

Belaruszról és Izlandról szóló előadásunk után kicsit más vizekre evezünk, és napjaink egyik legaktuálisabb témáját fogjuk boncolgatni Köllő Gáborral, az EMT elnökével, a közlekedés és a környezetvédelem kapcsolatát. Ha téged is foglalkoztat, hogy személyesen mit tehetsz a környezetedért, várunk az Apáczai dísztermébe december 10-én 19:00 órától.

2019. decemberi túrák és rendezvények

December 1. (vasárnap):

  • Kirándulás a magyarfenesi fenyves erdőbe (15 km). Találkozás 9 órakor az M21-es (9-es) autóbusz Bucium utcai megállójában. Szervező: Csorba Anna.

December 4. (szerda):

  • Séta a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Székely Lavotta.
  • 18 órától közgyűlés a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (fizikum, földszint).

December 7. (szombat):

Izland: útikalauz egy hátizsákban

Szeretettel várunk mindenkit a kolozsvári EKE következő ismeretterjesztő előadására, amely során Virág Tímea Vanda, a Báthory líceum volt diákja mesél különleges izlandi utazásáról.
Időpont: 2019.11.19., kedd, 19:00 óra
Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum (díszterem)

Szász erődtemplomok nyomában

Kedves érdeklődők! Habár eredetileg 50 személyes autóbusszal szerettünk volna utazni, objektív okok miatt csak 22 jelentkezőt tudunk fogadni. Éppen ezért már csak két szabad hely maradt, így ha az is betelik, a többi jelentkező automatikusan várólistára kerül. Amennyiben szabadulnak fel helyek, értesíteni fogjuk az érintetteket. Megértésüket köszönjük.

Mindenkit szeretettel várunk kétnapos autóbuszos kirándulásunkra, amelyet  2019. december 14-15. között szervezünk. A túra célja a szász erődtemplomok felfedezése a következő útvonalon:

Túra a Zsidovinára

A gyalogtúra hossza: 12 km
Szintkülönbség: 500 m felfelé, 500 m lefelé
Minősítés: közepesen nehéz  túra
Menetidő: 7 óra
Felszerelés: túrabakancs, ivóvíz
Jelzés: nincs
Időpont: 2019, október 27., vasárnap
Indulás: reggel 06:30-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul /volt Széchenyi-/ tér 9A szám) elől.
Utazás: kisautókkal

Belarusz: Sztálin-dekorációs Patyomkin-falu szürreális elemekkel

"Mit tudsz Belaruszról? - kérdeztem ismerőseimet, barátaimat, amikor februárban lefoglaltam az augusztus végi szeptember eleji olcsó repülőjegyet abba az országba, amelyet a kontinens Észak-Koreájának, Európa utolsó diktatúrájának tartanak. Hebegtek-habogtak. Akárcsak én, mielőtt a megcélzott országnak és rendszerének alaposabban utána nem néztem. Amennyiben valaki a nemzetközi hírügynökségek honlapjának keresőjébe azt írja, Belarus, alig-alig olvashat híreket erről a titokzatos, bizonyos nemzetközi szervezetektől is távol tartott országról.

Kirándulás az Ökrök-völgyébe – 2019

A túra hossza: 16 km, 400 m szintkülönbséggel.
Minősítés: közepesen nehéz túra.
Találkozás 6:50 órakor a vonatállomás előtt. Indulás 7:18-kor a TFC vonattal, Barátkára 9:02-ra érünk. Délután 16:22 órakor indul vissza a vonatunk, 18:17-kor érkezünk Kolozsvárra. A vonatjegyet mindenki egyénileg veszi meg.
Szervező: Pál Gyöngyi, telefonszám: 0742-373546