Az Erdélyi Kárpát-Egyesület – Kolozsvár 1891 tagjainak egy csoportjával hagyományos megemlékező látogatást tettünk ez év november másodikán a Házsongárdi és Monostori temetőben előbbiben alulírott, utóbbiban Bagaméri Tibor vezetésével. Turista elődeink sírját koszorúval, gyertyával és rövid ismertetővel tiszteltük meg, megemlékezvén munkásságukról, emberségükről.
Első utunk Xántus János (1917–1982) sírhantjához vezetett. Megemlékeztünk a világjáró bakancsosra, a nagyszerű tanárra, a kolozsvári rádió turisztikai, állat-, növénytani, csillagászati, geológiai riportjainak, természetkalendárium, könyvek és rádióelőadások szerzőjére.
Innen a közelben nyugvó Merza Gyula (1861–1943) bekerített sírjánál tettük tiszteletünket, megemlékezve egyesületünk örökös tiszteletbeli tagjáról, aki főpénztárosként 36 éven át végezte áldozatos munkáját. Tevékeny része volt az EKE Kárpát Múzeuma, de a szamosújvári örmény múzeum létrehozásában is, sok éven át a Szent Mihály egyházközség gazdasági bizottságának elnöke volt. Bejárta az Alpok völgyeit, gleccsereit, a mediterrán, a sarki skandináv vidékeket, jó ismerője volt Kolozsvár környékének is.
Következő megállónk a 2006-ban elhunyt Jablonovszky Elemér sírjánál volt. A Botanikus kert néhai főkertésze, a kolozsvári EKE elnöke, a botanikus kerti séták, mezőség-peremi túrák vezetője volt. Utolsó túrájának célja az Unirea gyár melletti vasúti vágányok között életteret talált parlagfű ismertetése volt.
Utána Tulogdy János (1891–1979) neves professzor, földrajztudós és egyetemi tanár, az EKE több tisztségének is viselője sírjánál emlékeztünk, majd Máthé Gyula (1938–2002), az EKE volt országos elnöke következett. Kezdettől fogva tagja egyesületünknek, mint emlékülések, vándortáborok, forrásavatások szenvedélyes bajnoka vált ismertté. De nem utolsósorban mint emlékplakettek alkotója, az EKE-harang megtervezője és kivitelezője, melynek megkondulása a vándortáborok kezdetén valahányszor az ő emlékezetét is idézi. Reméljük, hogy EKE-gyopáros jelvény-plakettje, mely már több neves tagunk sírját jelzi, hamarosan az ő sírján is ott lesz.
Gyurka László (1928–1997) következett, volt megyei EKE-elnök, turista hivatásának gyakorlása közben tragikusan elhunyt nagyszerű mérnök, vitorlázó repülő, Kárpát-koszorú túraszervező, az újjáéledő cserkészmozgalom lelkes támogatója. Innen már a legtávolabbi, Behabetz Magda (1928–2001) országos EKE-titkárnőnk sírjánál emlékeztünk meg tisztelettel sokévi áldozatos munkájáról. Visszatérőben a temető bejáratához, a már sötétedő őszi alkonyatban Tavaszy Sándor (1883–1951), a természetet kedvelő filozófus tanár havasi gyopáros sírjánál gyújtottunk gyertyát. Majd református teológiai tanártársánál, Brüll Emánuel sírjánál (1884–1951), Balogh Ernő (1882–1969) természetrajz és földrajz tanár, az Erdély volt főszerkesztője sírjánál hajtottunk fejet. Megemlékezésünk utolsó koszorúját Páter Béla (1860–1968), botanikus, a természet szerelmese, az EKE volt elnökének a már sötétbe burkolózott sírhantjára helyeztük. Az előrehaladott idő miatt már sietnünk kellett, hogy a temető kapuját ne találjuk zárva.
Megemlékező sétánkat még hosszan folytathattuk volna, mert a régi EKE tagjai – Szádeczky Kardoss Gyula, Moldován Gergely, Feilitzsch Arthúr, Pósta Béla stb. – és nevüket a túrázók, természetszeretők sorába igazán az utolsó két évtizedben bejegyző tagtársaink – Prezensky Ilona, Balázs Arnold, Fehér István, András Marika, Vári Laci, Kocsis Anna, Ferenczy Magdi stb. – közül sokan alusszák örök álmukat a kolozsvári temetőkben. Emléküket megőrizzük, nyugodjanak békében.
Sáska Pál
