A májusi népszerű Riszeg-tető-túra után ősszel is folytatódott a kolozsvári gyerektúrák sorozata.

Szeptember 27. reggelén ragyogó napsütésben 61 fő (köztük 31 gyerek, 2–9 év között) kapaszkodott fel Váralmásról az Almási (vagy Dezső) várhoz, pontosabban ennek ma is látható romjához, ahol Lukács József történész, az EKE egykori országos elnöke bemutatta nekünk a vár történetét. Ezután a vár alatt levő tisztáson került sor a gyerekek által különösen kedvelt tűzrakásra, szalonnasütésre, focizásra, játszásra, sőt, egy békés imádkozó sáska hosszú perceken át történő alapos megfigyelésére is. Falatozás után a gyerekeknek kis tasakokba zárt magvakat, diót, mogyorót, kukoricát kellett felismerniük, tapintás alapján.

Október 25-én Kolozsvár népszerű kirándulóhelyének, a Bükknek egy kedvelt, de viszonylag kevesek által járt szegletébe kirándultunk, a Pásztor-forráshoz. A borongós idő biza eléggé elvette kicsik-nagyok kedvét, így mindössze 23-an (ebből 11 gyerek, 2–6 év között) indultunk útnak a monostori végállomástól. A Pásztor-forrás tisztásán bokrok által határolt „szeparéban” raktunk tüzet, és ekkorra már a felhők közül a nap is előkacsintott. Megtekintettük a jelenleg kiszáradt forrást, majd a napsugarak simogatását élvezve a gyerektúra-induló Somvirággal, kakukkfűvel c. éneken kívül több gyerekdalt énekeltünk el, eközben a kis túrázók megkapták a várva-várt jutalmat.

November 9-én a hosszan tartó meleg őszi napokat kihasználva a Kolozsvár melletti Adrenalin Parkba látogattunk el. Beöltözés és a megfelelő kiképzés után 35 gyerek próbálta ki ügyességét a 12 magaslati kötélpálya három gyerekpályáján. Az izgalmas két órai mozgás jutott még erő egy közös szalonnasütésre is. Köszönet az Adrenalin Parknak a kedvezményes belépőért.

Időpont: