December 6. (szerda):
December 7. (csütörtök):
December 9. (szombat):
Az ősz a színes erdők időszaka. Amikor a nappalok rövidülni kezdenek, és a hőmérséklet csökken, a fák lassanként levetik zöld leveleiket, így rövid időre más színekben gyönyörködhetünk a ragyogó sárgától az élénkvörösön át a rozsdabarnáig. A természetszerető embereket ősszel mindig elkápráztatják a lombhullató erdők fantasztikus színei.
„Nehezebb, mint a Székelykőt megmászni?” – kérdeztem Bogitól. „A Nagyárkon? Szerintem könnyebb.” – jött a válasz, így aztán egyértelmű volt a szombati program. Csak éppen azt felejtettem el, hogy a Székelykőt még a járvány előtt „hódítottuk meg”, azóta pedig eltelt néhány év, történt egy s más, a home office pedig jelentősen átalakította a hétköznapokat s az addig is csak inkább remélt, semmint valós állóképességemet. De a kocka el volt vetve.
November 1. (szerda):
November 4. (szombat):
November 5. (vasárnap):
Szeptember közepén hallottuk, hogy egy hónapig hétvégenként látogatható a mezőzáhi Ugron kastély az Anteportum Egyesület idegenvezetésével. Október 8-án tehát elindultunk mi is, hogy végre bejussunk abba a kastélyba, amit kívülről már többször is láttunk, hiszen a mezőzáhi keskenylevelű bazsarózsák miatt már jártunk néhányszor a faluban.
Nagybányára és Koltóra kirándultunk szeptember 23-án. Tettük ezt azért, mert a nyáron a Máramaros Megyei Művészeti Múzeumban nagyszerű időszakos kiállítás nyílt: Nagybányai remekművek magángyűjteményekből. Erre a kiállításra olyan festményeket sikerült kölcsönkérni magángyűjteményekből, amelyek még soha nem szerepeltek kiállításon. Emellett a múzeum állandó kiállítását is megnéztük, ami szintén a nagybányai festőiskola művészeinek alkotásaiból áll. Élmény volt hallgatni nagy tudású tárlatvezetőnket, amint a képekről, a festőiskoláról mesélt.
Szépen indult a szeptember, tovább tartott a nyárias meleg, a kék ég, a napsütés, az igazi kellemes, kirándulásra csalogató idő, kivéve azt a néhány záporos, zivataros délutánt, amelyeken a vészjelzés megszólalt a telefonokon és a lezúduló esőmennyiség megnehezítette a városban a közlekedést. A réteken, a fű között már megjelentek az őszi kikericsek halványlila virágai, jelezve, hogy vegyük észre, itt van már az ősz.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt október 21-én buszos kirándulásunka, amelyet Kalotaszentkirály-Zentelkére szervezünk a Csipkebogyó-fesztivál alkalmából. A falu egyik legnevezetesebb eseményén lehetőségetek nyílik betekintést nyerni a csipkebogyólekvár elkészítésének bonyolult folyamatába és közben a fortélyokat is elleshetitek.
Október 3. (kedd):
Október 4. (szerda):
Október 7. (szombat):
Copyright 2021 - EKE Kolozsvár 1891
Designed by: Robilix
Built on Drupal elements by: BNW Systems
Hosting by: Codespring