Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrák / Kós Károly Ultramaraton – 2019

EKE – Kolozsvár 1891

Ha szívesen kimozdulnál a természetbe a 10. Kolozsvári Magyar Napok pezsgésének kezdete előtt, próbáld ki magad a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrák gyalogos és kerékpáros változatainak egyikén. Ráadásként pedig ultramaratonnal is készülünk azok számára, akik igazi kihívásra vágynak.

A tavalyihoz képest néhány útvonal módosult, így a túraváltozatok elnevezését is másképp fogjátok megtalálni. A Gy55 helyett Gy53/59, a Gy25A helyett Gy22/27, a Gy25B helyett Gy19/24, valamint a Gy10 helyett Gy11/17 változatokra nevezhettek be.
A kerékpáros túraváltozatok elnevezése szintén módosult a következőképp: K25 --> K16/25, K35 --> K33-Alszeg, K40 --> K28/36, K60 --> K53/62.
A számok minden esetben az adott táv pontos hosszát jelölik, az pedig rajtatok áll, hogy a rövidebb vagy a hosszabb változatot fogjátok lejárni/letekerni.

A Jókaihoz hasonlóan idén a futókra is gondoltunk, így akinek nem jelent elég nagy erőfeszítést a gyalogos útvonal lejárása, az kipróbálhatja magát az első Kós Ultramaratonon.
A maraton útvonala megegyezik a Gy53 útvonalával.

A rajtok helyszíne és időpontja túraváltozatonként különbözik, a cél viszont minden résztvevő számára a sztánai Szentimrei-villa lesz, ahol finom túrós puliszkával jutalmazzuk meg a túrázókat/futókat.

Ha nem szeretnél lemaradni a kolozsvári EKE idei utolsó teljesítménytúrájáról, jelentkezz augusztus 12-ig (16 óráig). Benevezni a Regisztráció 2019 menüpont alatt lehetséges, a túrán/maratonon való részvétellel kapcsolatos információkért pedig kattints a Túrafeltételekre/Szabályzatra.
A túrák és a maraton weboldalai elérhetőek az alábbi linkeken:
https://teljesitmenyturak.ekekolozsvar.ro/kosgyalogos
https://teljesitmenyturak.ekekolozsvar.ro/kosbringa
https://teljesitmenyturak.ekekolozsvar.ro/kosmaraton

Kós teljesítménytúra plakát