CÍMLAP
A Bihar- és a Vlegyásza-hegységek „árnyékában” meghúzódó Királyerdő-hegység varázslatos látványosságokat tartogat a természetkedvelők számára. Északi peremén alakította ki a Sebes-Körös vadregényes, kanyargós, festőien szép szurdokvölgyét. Itt található a Vársonkolyosi-, és Révi-szoros, ahol a víz áttörte a Bihar hegység, a Királyerdő-hegység és a Réz-hegység között található jura kori mészkőtömböt. A Királyerdő-hegység északi peremén fekszik Vársonkolyos (Şuncuiuş). A környék kirándulásokra, kikapcsolódásra, sziklamászásra, barlangászásra kitűnően alkalmas, felszínét karsztos formák, dolinák, szurdokok, barlangrendszerek teszik változatossá. A táj szépsége európai viszonylatban is egyedülálló.
Vársonkolyos a múlt század második felében bányásztelepülés volt, most csak számtalan elhagyott, romos emlékét láthatjuk az egykor szebb napokat látott iparnak.
A februári tavaszias idő kicsalogatott a természetbe: a hónap első napján Vársonkolyos környékén túráztunk. Az idő felhős volt, itt-ott hófoltok, de nem volt hideg. A kolozsvári nagyállomásról indultunk a reggeli vonattal Körösbánlakára (Bălnaca), innen kezdtük gyalogtúránkat Vlád Pál túravezetővel. A vonatmegállótól a Vársonkolyos felé vezető úton indultunk a falu házai közt, majd balra tértünk. Előttünk sziklás oldal és fenyves látszik, jobb kéz felé ösvény vezet a tetőre. Balra a fenyvest, jobbra a falu szélső házait és a templomot látjuk. Az ösvény bozótos erdőrészen, fiatal fenyők és nyírfák közt vezet tovább, kis tó mellett haladunk el, nemsokára kijutunk a fák közül, és előttünk kitárul a táj.
Az alagút feletti gerincen vagyunk, a Simon-dombon (465 m), melyet a Sebes-Körös hatalmas kanyart leírva megkerül. Átvágunk egy füves legelőn, majd ismét fenyves mellett haladunk. Elérünk egy kilátópontot. Az idő felhős, de elég jó a kilátás. Alattunk Vársonkolyos házai, kicsit távolabb a Révi-szoros sziklái láthatók. Folytatjuk utunkat a gerincen, melyet a vasúti alagút szel át és a Vársonkolyosi-szoros kanyargós szurdokvölgyét látjuk a következő kilátópontról.
Elhagyunk egy víznyelőt (dolinát), az ösvény fokozatosan ereszkedik a Nagy Magyar barlanghoz, amely mellett egy menedékház és sátorozásra alkalmas hely van. A barlang a Vársonkolyosi szorosban van, közel ahhoz a helyhez, ahol a Méhsed (Mişid) patak a Sebes-Körösbe torkol. A Nagy Magyar barlang bejáratát már fentről a kilátóról is megcsodáltuk. A szurdokvölgy a településtől mindössze két kilométerre van. A Sebes-Körös helyenként sziklaköveken, széles, ám nem túl mély patakként csordogál a szemet gyönyörködtető völgyben, a folyó menti tisztásokat erdők, hegyek és sziklaszirtek szegélyezik. Több helyen lengőhidak vezetnek át a túlsó partra. Az első lengőhíd épp az impozáns, hatalmas nyílású Nagy Magyar barlanghoz (Peştera Unguru Mare) vezet. Most a hídon levő vaskapu zárva volt, és a barlangba csak vezetővel lehet belépni, így nem látogathatjuk meg. A szorosba vezető út a lengőhíd melletti tisztáson ér véget, innen már nem lehet tovább haladni a völgyben. A Körös partján folytatjuk utunkat Vársonkolyos felé. A második híd a Méhsed-völgy elejére visz. A vadregényes Méhsed-völgy alsó szakaszán egykor erdőkitermelő kisvasút működött, ennek felszámolása után a völgy visszakapta eredeti vadságát, bejárása a vízen való gyakori átkelések miatt igazi élménytúra. A környék bővelkedik barlangokban. A Méhsed völgyéből juthatunk el a Lesján- (Peştera Lesiana) és a Bíró Lajos-barlangokhoz (Peştera Moanei).
A harmadik hídtól érhető el a Szelek barlangja. Szemben velünk egy 90 m magas sziklán valamikor vadászkastély volt, ennek romjaira épült egy menedékház. Átmegyünk a lengőhídon, és megkeressük a Szelek barlangjának (Peştera Vântului) bejáratát. A vasrácsos régi bejáratot már nem használják, felette látható egy lezárt vasajtó és egy tábla, amely jelzi, hogy a Szelek barlangjának bejáratánál vagyunk. A lebetonozott bejárat láttán, aki nem tudja, nem is feltételezi, hogy mi rejtőzik az erősen szeles lyuk mögött. A tulajdonképpeni bejárat a tábla feletti sziklában volt, de ez annyira szűk volt, hogy még egy gyerek sem fért volna be. A lyukból kiáramló erős szél miatt a helyi juhászok a „Szelek odújá”-nak nevezték és nagy melegben oda húzódtak hűsölni. A barlangot Bagaméri Béla (a Kolozsvári Amatőr Barlangkutató Klub megalapítója) fedezte fel 1957. április 7-én. A sziklahasadékból kiáramló erős léghuzat egy nagy és összefüggő barlangrendszert jelzett. A barlang feltárása sok évet vett igénybe. Bejárata 356 m tengerszint feletti magasságban van, a bejutást beépített lépcsőfokok segítik. A bejárat után egy barlangi patak van, ami folyás irányban rövidesen eltűnik, és a Frântura-tisztáson tör majd a felszínre. A barlangrendszer labirintusos jellegű, hatalmas kiterjedésű, többszintes járatrendszer. A kezdeti szakaszt turisták is szokták látogatni, de ez csakis előzetes egyeztetés után, vezetővel lehetséges. A barlang teljes egészét csak jól felszerelt kutatócsoportok, barlangászok járhatják. A járatok összhossza meghaladja a 47 ezer métert.
Miután megtekintettük a Szelek barlangjának bejáratát, elindultunk felfelé a kék háromszög jelzésen a Kastély-panzió felé. Az ösvény szélén több helyen is kis csokrokban virágzott a szártalan kankalin (primula vulgaris) sárga virága. A kankalint kulcsocska néven is ismerik, de nevezik Szent Péter kulcsának is, mert virágai úgy nyílnak, mintha kulcsok lennének felfűzve. Nagyon alacsony termetű virág. A halványsárga, körülbelül egy centiméter átmérőjű virágok magányosan nyílnak a rövid száron. Március végén, áprilisban a misid-völgyi túráinkon a völgyet elborítják a kankalin sárga virágai. De most csak február elseje van – talán ilyen hamar véget ér a tél, nem valószínű. A keskeny ösvény egyre meredekebben halad felfelé a sziklák között, míg végül felér a tetőre. Itt a Körös-szoros feletti sziklán valamikor vadászkastély volt. A 19. század végén Vársonkolyos a Zichyek uradalmához tartozott, a család egyik tagja, ifj. Zichy Ödön építette a kastélyt, amelynek romjaira komfortos menedékház épült, udvarán kis faházakkal (Castelul Şuncuiuş).
Innen már a falu házai közt kanyargós út vezet le Vársonkolyos központjába. Az állomásra érünk, nemsokára jön a vonatunk, és egy újabb kellemes nap szép élményeivel térünk haza Kolozsvárra. A február eleji enyhe időjárás nem tartott sokáig, néhány nap múlva ismét visszatért a tél, havazott és az idő is hidegre fordult. Még várnunk kell, míg eljön a tavasz.
Pál Gyöngyi