Nagybányára és Koltóra kirándultunk szeptember 23-án. Tettük ezt azért, mert a nyáron a Máramaros Megyei Művészeti Múzeumban nagyszerű időszakos kiállítás nyílt: Nagybányai remekművek magángyűjteményekből. Erre a kiállításra olyan festményeket sikerült kölcsönkérni magángyűjteményekből, amelyek még soha nem szerepeltek kiállításon. Emellett a múzeum állandó kiállítását is megnéztük, ami szintén a nagybányai festőiskola művészeinek alkotásaiból áll. Élmény volt hallgatni nagy tudású tárlatvezetőnket, amint a képekről, a festőiskoláról mesélt.
Nagybánya, a középkorban virágzó bányászközpont, a 19. század végén az álmos, vidéki városkák csendes életét élte. A máramarosi hegyek lábánál, a gyors folyású Zazar folyó partján elterülő település déli irányba tágas síkságra nézett. A nyári nap sötétzöld erdőkről és világosabb, legelők borította hegyoldalakról vetült a városra, szokatlan élességgel emelve ki a színeket. Ideális terep volt olyan festőcsoport számára, amely a természet hű követését tűzte ki célul maga elé.
Hollósy Simon 1886-ban alapított müncheni szabadiskolájában merült fel először az a gondolat, hogy a nyári hónapokat az iskola Nagybányán töltse. Azért ott, mert Hollósy két tanítványa, Thorma János és Réti István – mint a nagybányai polgárság képviselői – kedvező feltételeket ígérhettek Hollósynak, aki máramarosszigeti születésű lévén ismerte a vidék kiváló természeti adottságait. Kezdettől úgy gondolták, hogy az iskola növendékei mellett meghívják Nagybányára mindazokat, akik az akadémizmussal szembehelyezkedve a magyar festészet naturalista szellemben történő megújítását szorgalmazzák, ami magával hozta egy festőkolónia megalapításának lehetőségét. Ezen előzmények után, 1895-ben Máramaros vármegye a millennium hangulatában megrendelte Hollósy Simontól, hogy a történelmi nevezetességű Huszt várát nagy méretű olajképen fesse meg. Nemsokára a nagybányai illetőségű Thorma Jánosban és Réti Istvánban megszületett az ötlet: nyárra az egész iskola költözzön Nagybányára. A város vezetősége, Turman Olivér polgármesterrel az élén örömmel fogadta a festők nemzetközi csapatát, s a Jókai-dombon, Stoll Béla felajánlása nyomán, ideiglenes műtermet adtak át a munka céljaira. Az 1896-os kezdés egybeesett a magyarok honfoglalásának ezredik évfordulóját ünneplő rendezvényekkel.
Az itt alkotó művészeknek köszönhetően Nagybánya utcái, hegyei és egykori mindennapjai festmények, rajzok ezreiről köszönnek vissza.
A város történelmi központjában tett sétánk során a város jelentősebb épületeit, szobrait, emléktábláit kerestük fel. Idén májusban készült el a nagybányai művésztelep alapítóinak szoborcsoportja, Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotása. Hollósy Simon, Réti István, Iványi-Grünwald Béla, Thorma János és Ferenczy Károly bronzból készült, életnagyságúnál nagyobb alakjai nem állnak talapzaton, és a művésztelep felé vezető Híd utcára néznek. Petőfi emlékét is őrzi egy épület a főtéren, ahogy szinte valamennyi erdélyi városban. A költő és ifjú felesége 1847. szeptember 8-án, erdődi esküvőjük után, keréktörés miatt már nem jutott el Koltóra, nászútjuk színhelyére, ezért a nászéjszakát a nagybányai Fekete Sas fogadóban töltötték, emléktábla jelzi az eseményt.
Mi viszont eljutottunk Koltóra, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1847 szeptemberében beteljesült boldogságának helyszínére. A koltói mézeshetek a maradéktalan boldogság hetei voltak nagy költőnk életében, aki ittléte során a magyar irodalomnak olyan gyöngyszemeket ajándékozott, mint a Szeptember végén, Beszél a fákkal a bús őszi szél, Mi a szerelem?
A szépen felújított Teleki-kastélyban berendezett kiállítás méltó emléket állít a szabadságért életét áldozó lánglelkű költőnknek.
Kovács D. Zsuzsa
A beszámoló elérhető a Szabadság weboldalán ide kattintva.
