Kövületvadászat a Plecska-völgyben

Fésűskagylók, korallok, halfogak

Ki ne járt volna kirándulni e völgyben? Napfényes, meleg tavaszi napokon manapság már parkolóhelyet is alig találnak a kényelmesek maguknak. Akik autójuktól 5 méterre tüzet raknak flekkenezni, vajon tudják-e, hogy néhány méteres körzetben olyan kövületek ezrei lapulnak, amilyeneket nagyvárosi közelségben csak Párizs vidékén találni ekkora tömegben?
Ne a Plecska folyóvízi árterén keressük ezeket a kövületeket, bár áthalmozva ott is előfordulnak. Ám mindkét oldalon, de főleg a déli kitettségű jobb (azaz északi) oldalon, az aktív vízmosások mentén (a Szent János-kúttól a torkolatig) találjuk feltárva azokat a mészkőrétegeket, melyekből a kövületek származnak. De ne erőlködjünk föltétlenül a mészkőből kikalapálni azokat, mert ha nem értjük a módját, inkább összetörjük. Elvégezte a természet a kövületek kibontását. A víz, a benne oldott széndioxid, a humuszsavak, a repedések, kőzetminőség-határok mentén beszivárogva oldanak, fagyáskor repesztenek, s folyamatosan kiszabadítják a kövületeket. Aprókat, nagyokat. Csak le kell hajolni, össze kell szedni. Rögtön felfigyelhetünk: vannak kövületek, melyeknek a váza maradt meg: fésűs-kagylók, tüskésbőrűek, néha korallok, sokkal ritkábban halfogak, másoknak – csigáknak, egyes kagylóknak – csak a lenyomatát (külsőt vagy belsőt) találjuk. Ha valaki pontosabban meg akarja határozni őket, a leggyakoribbakat megtalálja egy korábbi népszerűsítő könyvben, igaz, románul: Mészáros Miklós és Octav Clichici szerkeztésében: Pe poteci cu bănuţei de piatră, Editura Sport-Turism, 1976, vagy szakkönyvben: Mészáros Miklós: Fauna de moluşte a depozitelor paleogene din Nord-Vestul Transilvaniei, Editura Academiei RPR, 1957. 
Néhány alakra felhívom a figyelmet. A felső, könnyebben széteső rétegekben (például a Gál-csere erdő peremén) nagyon gyakori kövület a Nummulites fabiani egysejtű állatka (likacsoshéjú), a Chlamis biaritzensis fésűskagyló (puhatestű) vagy a Laganum transilvanicum tengeri sün (tüskésbőrű), melyeknek a teljes váza maradt meg, vagy a Terebellum sopitum csigaféle, a Cardium sp. kagyló lenyomata. Legnagyobb itteni csigakövületünk (alsóbb szinteken), melynek gyakorta csak egy-két tekervényének (spírájának) belső lenyomatát lelni, az a Campanile parisiense.

Kolozsvári Mészkő 
Formáció

Mészkövekről beszéltem. Milyen mészkövek ezek? Kövülettartalmuk alapján sekély vizű, partközeli, trópusi tengerben, ún. karbonát-platformon, az eocén korszak végén, azaz 35–37 millió évvel ezelőtt képződött, mészvázú egysejtűek (algák, likacsoshéjúak vagy foraminiferák), telepes növények és állatok (vörösmoszatok, korallok) és külső- vagy belsővázas állatok (kagylók, csigák, tengeri sünök, rákok) mészvázainak felhalmozódásából keletkezett kőzetek. Hofmann Károly 1879-ben kolozsvári mészkő-rétegeknek nevezte el ezeket, mert e város közelében a legelterjedtebbek, a legtipikusabbak. (Közben nevezték még felső durva-mészköveknek is.) Ma úgy hívja a tudós világ: Kolozsvári Mészkő Formáció (nem éppen magyaros írásmód, de a nemzetközi, angol nyelvi alapú mintára így fogadta el a Magyar Rétegtani Bizottság). Ezekbe a mészkövekbe vésődött a Bácsi-torok, a Donát negyed alatt ezen folyik a Kis-Szamos, de megtalálhatók a Csiga-dombon, a Binder-forrás környékén, a Brüll-kilátónál és a hozzá vezető úton és környékén, az EKE-forrásnál, vagy másutt is. Rengeteg bennük a kövület. (Vannak alattuk szemmel láthatóan kövületmentes mészkőrétegek is, de azok egy másik, a Zsoboki Formációhoz tartoznak.) 

Idő és környezet

Miért nem tetszett a mai geológusoknak a „rétegek” kifejezés, miért váltották „formáció” névre? A rétegek szó minden irányban, egyidőben lerakódott, közel azonos összetételű és tartalmú, időközben átkövesedett (=diagenizálódott) üledékek képzetét sugallja, ami félrevezető. Ma tudjuk, hogy a közel azonos kőzetminőség és kövülettartalom nem idő, hanem elsősorban környezeti feltétel kérdése. Lehet, hogy például a mai Bácsi-torok területén ilyen rétegek hamarabb kezdtek lerakódni, mint például a Brüll-kilátónál, mert a tenger, melyben keletkezett, az északról dél felé haladt előre, és ez utóbbi helyre későbben ért. Lehet, hogy ott hamarabb befejeződött a képződése, mert ott hamarabb mélyült a vízfenék, s korábban váltott az üledékesedés márgás jellegre (Berédi Márga Formáció). Ugyanígy, a vízben élő állatok is csak bizonyos mélységben érzik jól magukat, és a tenger előrehaladását, majd mélyülését követően cserélődnek, odább vándorolnak. Vagyis, a kolozsvári mészkő-rétegek nem teljesen egykorúak! Csak hasonló vízmélységhez, környezeti feltételekhez kötődnek, közel egyidőben. Erre a környezeti és eredetazonosságra, de eltolódó, nem egészen azonos keletkezési időre utal a nemzetközileg rögzített formáció fogalom és név. Igazából tehát a keletkezési környezet, a kőzetminőség határoz meg egy formációt, illetve a kőzetmásság és keletkezési feltétel különbsége az elkülönítő bélyeg. Persze, bizonyos fokig a keletkezési idő is közös, de csak részlegesen, és nem ez a meghatározó. Erre tértek használatára a földtani térképezésben is, mert a formációhatárt könnyű, az időhatárt lehetetlen a terepen észlelni és térképészetileg feltüntetni. A formációnak van is egy olyan elkülönítési feltétele, hogy legalább olyan vastag legyen, hogy a térképen megjeleníthető legyen.
Amíg az élőlényeknek a tudományos neve két szóból áll (mint a hóvirág esetében: Galanthus nivalis), addig a formációk neve három, esetenként csak két szóból áll. Az első földrajzi névből ered (rendszerint a típusos előforduláshoz közeli helység neve), a második az uralkodó kőzet milyenségére utal (ez elmaradhat, ha a formáció nagyon változatos kőzet-­összetételű rétegekből áll, így lesz kétszavú formációnév). A harmadik szó kötelezően a nagybetűvel írt Formáció szó lesz (Kolozsvári Mészkő Formáció, Zsoboki Formáció). Ezt az elnevezésmódot fogjuk a továbbiakban, sorozatunkban használni, mindig elmondva, miért nevezik annak, s mi a kőzettani összetétele, őslénytani jellemzője.
Jó kövületvadászást!

Wanek Ferenc