November 14-én folytattuk tábori előzetes túránkat. Tudván, hogy a piros háromszög jelzés a Vultureasa csúcsáról a Muncelu gerincen a Bélavárig megy, az előző túrán a csúcsnál elhagytuk a jelzést, mikor a széldöntéses oldalon leereszkedtünk, hogy Alsóaklosra érjünk. Most éppen ezt a részt szeretnénk felderíteni, úgy, hogy Aranyosronkról (Runc) induljunk a Pociovalişte szoroson felfelé a Bélavár irányába.
Az időjárás kárpótolni akart az akkori ködös, esős időért, most hűvös, de tiszta időben indultunk Kolozsvárról, ezt később kellemes napsütés és meleg idő váltotta fel, hihetetlenül kék égbolttal. Ideális kirándulóidő. Reggel 7 órakor indultunk mikrobusszal Kolozsvárról Alsóakloson (Ocolis) keresztül Aranyosronkig (Runc - 485 m tszf.), innen pedig gyalogosan tovább, a rezervációnak számító Pociovalişte völgy, illetve szoros felé. A patak völgyét követő úton haladunk, melyen a kék háromszög turistajelzés található. Aranyosronk központjától kb. 2 km-re elérjük a szorost is, melynek északkeleti részét meredek, kopár sziklafal alkotja. A másik oldalt erdő borítja, de az erdő felett meredek sziklafalak emelkednek. A szoros hossza 1,5 km, majd egy kicsit kiszélesedik a völgy, melyen tovább megyünk felfelé. Az út enyhén emelkedik és egy fordulónál véget ér. Innen már csak a patak medrében haladhatunk tovább.
A kék háromszög a Bélavár alá vezet, ahol találkozik a piros körrel (Bélavár körtúra) és a Muncelu gerinc felől érkező piros háromszöggel. Az út Aranyosronktól idáig kb. 2 és fél órát vesz igénybe.
Mivel úti célunk a Muncelu gerinc, rövidíteni próbálunk, letérve balkéz felé a jelzett útról, és nekivágunk az erdős hegyoldalnak. Az oldal egyre meredekebb, de végre feljutunk a tetőre. Füves gerincen haladunk, míg elérjük a piros háromszöget. Másoknak ellenben ajánljuk, hogy a meredek kapaszkodó helyett kövessék inkább a turistajelzést, mely kicsit hosszabb, de sokkal kényelmesebb úton vezet ugyanoda. A gerincről a kilátás csodálatos: nyugat felé a Pociovalişte szoros és mivel az idő rendkívül tiszta, még a Tordai- hasadék Peterd felőli sziklái is kivehetők. Kelet-északkeletre még csodálatosabb kép fogad, gyönyörű kilátásunk van a Bélavár szikláira. Fotózzuk közelebbről, távolabbról, mindenféle lehetséges szögből, nem tudunk betelni a látvánnyal és nem is lehet.
A Muncelu gerincet fehér törzsű nyírfák borítják, nem túl sűrűn, de mivel már jól benne vagyunk az őszben és a levelek is lehullottak, nem akadályozzák a kilátást. A Bélavár szikláitól nyugatra, távolabb az Öreghavas (Muntele Mare) kopasz teteje látszik, az Erdélyi Szigethegység harmadik legmagasabb csúcsa (1826 m tszf), a Nagybihar (Cucurbata) és a Vigyázó (Vlădeasa) után.
Elindulunk a gerincen a Vultureasa irányába. Körülbelül 1100 m magasan vagyunk, majd az ösvény kissé ereszkedik, másfél óra alatt érünk el a Vultureasa és Vulturese közötti nyeregbe (innen be lehet ereszkedni Alsóaklósra anélkül, hogy kimenjünk a tetőre), közben megcsodálhatjuk a Vultureasa északi oldalán lévő sziklafalakat. Követjük a piros háromszöget, amely egy széldöntéses erdőszélen felkapaszkodik a Vultureasa tetejére, ahol az októberi túrán voltunk. Körbejárjuk a tetőt, a látvány egészen más, mint néhány héttel ezelőtt. Akkor felhő borította az eget, takarta a völgyeket, csak itt-ott sejtettük a körvonalakat. Most ragyogó napsütésben, a felhőtlen kék égbolt alatt csodálhattuk a tájat: észak felé még mindig látszanak a Bélavár sziklái – igaz, kissé eltakarja a Muncelu gerinc –, dél felé a Bedellő és a Vidaly, nyugat felé, ameddig a szem ellát, a hegyek vonulata. Nem tudom, meddig álltunk volna itt, bámulva a csodálatos körképet, ha valaki nem figyelmeztet, hogy rögtön 4 óra, és novemberben már hamar sötétedik.
Elindultunk hát lefelé, kikerülve a széldöntést, de itt is meredek az oldal. Előbb sziklás, majd erdős, végül füves részeken ereszkedünk lefelé, de itt már ismerős az út. Elérjük a szalmafedeles házikókat, majd leérkezünk a Craca patak völgyébe, épp idejében, mert közben már sötétedett és hátra volt még jó néhány kilométer Alsóaklósig. A sáros úton a holdvilág fényénél botorkálva értük el a falut, mert sajnos a novemberi napok rövidek, és így fél 6-kor már sötét van. A túra hossza 18 km volt, ez alatt 750 m-t emelkedtünk felfelé és ugyanannyit ereszkedtünk le a Vultureasa tetejéről. Kicsit fáradtan, este 8 óra körül értünk Kolozsvárra, de a túrán készített képek még aznap este az internetes albumunkba kerültek, hogy megoszthassuk másokkal is ennek a szép napnak az élményeit.
Pál Gyöngyi
