CÍMLAP
Harmadszorra indultam neki a csodálatos, gyönyörűséges, izgalmas Retyezátnak. Előzőleg 2014-ben és 2015-ben jártam ott, Hints Miki vezetésével, aki ma már sajnos nincs közöttünk. Azóta csak tervezgettem az újabb kirándulást, most végre megvalósult. Mezei Elemér, aki már többször járt a Retyezátban diákjaival, barátaival, elvállalta a túravezetést, indulhatott a szervezkedés. Végül 17-en indultunk a nagy kalandra augusztus 26-án, kedden, kiskocsikkal. A legidősebb 84 éves, a legfiatalabb 19 éves, volt olyan is, akinek ez volt az első kirándulása az EKE-vel, volt, akinek a sokadik. A csoportból nyolcan most voltak először, de volt olyan is, aki több mint ötvenszer túrázott már itt. Induláskor alig néhányan ismertük egymást, a végén barátokként váltunk el és bizonyára mindannyian a Retyezát szerelmeseiként.
Első napunk autózással kezdődött, több irányból, több autóval indultunk, de a demsusi Szent Miklós-templomnál már szinte mindannyian ott voltunk. A templom építéséről írásos források nem maradtak fenn, de stílusjegyei alapján a késő romanika korára, azaz a 13. századra datálják. Építéséhez feliratos római sírköveket, vízvezeték-töredékeket, márványt és téglát is felhasználtak. Egészen különlegesre sikeredett. Nemsokára elértük a cârnici parkolót (1010 m), ott hagytuk az autókat, gyalogosan, csomagostól nekivágtunk a hegynek. A kék sáv jelzésen haladva érkeztünk meg szálláshelyünkre, a Stânișoara-villába (1490 m), amely a korábban leégett Pietrele-menedékház közelében épült fel.
Szerdán, az első túranapon a Stânișoara völgyében kapaszkodtunk fel a kék háromszög jelzésen a Stânișoara-tóig (2000 m), majd a Retyezát-nyeregig (2251 m), innen visszatértünk ugyanazon az úton a szálláshelyünkre. A jobb erőnlétben lévők, tízen megmászták a Retyezát-csúcsot (2482 m), végigmentünk a Lolaia-gerincen, onnan leereszkedtünk a szálláshelyre. Útközben megcsodáltunk egy gyönyörű vízesést, élveztük a szépséges tájat, a vízcsobogást, a napsütést, amennyire lehetett, kerülgettük
a köveket, de volt úgy, hogy kőről kőre lépkedtünk, ugráltunk.
Hát, ha valamiből sok van a Retyezátban, az a kő, de ettől még szebb, különlegesebb, titokzatosabb, ezért is szeretjük annyira.
Csütörtökön, a második túranapon a Gáles-tóhoz (1990 m) túráztunk a piros háromszög jelzést követve. Ez elég nehéz útvonal, mert több patakvölgyet kereszteztünk, sok volt az emelkedő, ereszkedő. Visszafelé más úton jöttünk, a Valea Rea felé. Ez sem volt sokkal könnyebb, de más volt, és ez is gyönyörű. Menet-jövet is tettünk egy-egy kitérőt a Fekete-tóhoz (Tăul dintre brazi), hogy a különböző fényviszonyokban megcsodálhassuk a sűrű fenyőerdőben bujkáló tavat.
Pénteken, az utolsó túranapon a Bucura-tó (2040 m) volt a célpont, a Retyezát legnagyobb glaciális tengerszeme. Három fiatal túratársunk korábban indult, ők a Peleaga-csúcsra (2509 m) is feljutottak, onnan ereszkedtek le hozzánk, a Bucura-nyeregbe, majd együtt mentünk a tóhoz. Volt, aki körbejárta a tavat, volt, aki tisztes távolságból csodálta meg. Mindenképpen gyönyörű látvány volt a ragyogó napsütésben, az enyhe szellőben fodrozódó víztükör. Olyan volt, mintha milliónyi ezüstszínű pillangó röpködött volna a tó vize fölött. Ezen a napon a kék sáv jelzésen túráztunk, amely a cârnici parkolóból vezet a Bucura-tó melletti sátortáborba. Péntek lévén sokan jöttek hétvégére sátorozni, útközben rengeteg turistával találkoztunk.
Szombat reggel búcsút vettünk a hegyektől, lejöttünk az autókhoz, ahonnan egyesek siettek haza, útban visszafelé nyolcan kitértünk a Véka-szurdokhoz (Cheile Bănița), ahol megfelelő cipő híján a vízben mezítláb gázolva jártuk be az alig 100 m hosszú, különlegesen szép szorost. Aztán megálltunk az őraljaboldogfalvi református műemlék templomnál, amely Árpád-kori építészetünk gyöngyszeme. A 13. századi templom teljes belső felületét falfestmények borítják. Végül tettünk egy kis kitérőt Piskire, ahol megnéztük az arborétumot. Fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk Kolozsvárra. Az időjárás végig kedvezett, így csodálatos, emlékezetes öt napban volt részünk.
Kovács D. Zsuzsa
