Talán nincsen olyan természetjáró Kolozsvárott, aki ne találkozott volna a gömbkövekkel.Sokan azonban azt hiszik, hogy ezek kizárólagosan Erdőfelek és Kolozsvár sajátjai. Az igaz, hogy innen kerültek elő a leglátványosabb példányok, az is igaz, hogy a tudományos irodalomban az itteniek szerepeltek először, sőt a nevüket is innen kapták, de el kell oszlatnom azt a tévhitet, mely szerint csak ezen a tájon léteznének. Bizony, ezek a gömbkövek gyakoriak majd’ az egész Erdélyi-medencében, ott, hol a szarmatakori üledékek elterjedtek: Beszterce környékétől Nagyszeben vidékéig, Kolozsvár szomszédságától Udvarhelyszékig, sőt még a Kárpátokon túl is előfordulnak.
Sokan – hazai és külföldről idelátogató szakemberek egyaránt – keresték a választ e képződmények keletkezésének titkaira. Nem lenne elegendő e tér kifejteni ezeket a véleményeket, de mint érdekesség elmondható, hogy Brassai Sámuel is közölte a maga véleményét, ami azonban nemcsak szakszerűségében megkérdőjelezhető, de neves polihisztorunk nem ismerte az erdélyi szász és külhoni kutatóknak az igazsághoz sokszor közelebb járó, korábbi ide vonatkozó felvetéseit sem. Török Zoltán, a Bolyai Tudományegyetem kiváló érdemű professzora is megfogalmazta véleményét, emellett tart ki mindmáig tanítványainak nagy többsége is.
Mi más nézetet fogunk e tekintetben ismertetni, de először nézzük meg közelebbről ezeket a gömbköveket.
A feleki gömbkövek elterjedése Erdélyben egybeesik az Erdőfeleki Homok Formációval. Ez a formáció részben egyidős a múlt hónapban bemutatott Írisztelepi Agyag Formációval, de Kolozsvár környékén következetesen ez utóbbinak a fedőjében, azaz felette található. Magyarán ez azt jelenti, hogy a két típusú üledék ugyan más-más környezeti feltételek mellett, de egyidőben, ám térben elkülönülten is képződhetett. Kolozsvár környékén azonban időben jól elkülönülten, előbb az Írisztelepi Agyag Formáció, utóbb az Erdőfeleki Homok Formáció képződési feltételei uralták a térséget. Ezt a formációt ugyanabban a réteghelyzetben megtaláljuk a Szamos mindkét oldalán egyaránt. A várostól délre, az Írisz-telepi Agyag Formáció felett, a dombok legtetején fogunk rájuk találni: a Pokol-köz vidékén, a Szénafüvek felső zónájában. Mivel a Szamostól délre a dombok magasabbak, nagyjából ugyanabban a tengerszintfeletti magasságban, de jóval nagyobb kiterjedésben mint északon, a Györgyfalva–Erdőfelek–Árpád-csúcs egész vonalán széles sávban követhetjük ezeket a homokrétegeket, melyek tele vannak gömbkövekkel.
A gömbköveket itt Kolozsvár környékén, jóval az Erdőfeleki Homok Formáció mai elterjedési határán túl is megtaláljuk, mivel ellenállóbbak, mint az őket bezáró homokösszlet, melyben képződtek, sőt gömbalakjuk következtében, a gravitáció hatására szabadon is gurulhatnak a lejtőkön. Mi több, ezelőtt körülbelül 10–11 ezer évvel olyan feltételek uralkodtak e vidéken, hogy a lejtőcsuszamlások óriási méreteket ölthettek, így a megcsúszott tömegekkel a gömbkövek a mai belváros területére is eljutottak. Őriznek az unitárius templom előcsarnokában egy ilyen gömbkövet, mely egykor a város központi piacterén, a Szent Mihály-templom közelében állt. A hagyomány szerint, erre felállva hirdette tanait a város lakóinak Dávid Ferenc. Ez a gömbkő túl nagy lett volna ahhoz, hogy abban az időben bárki is azzal foglalkozott volna, hogy nagy távolságból odacipelje, de a megyeházzal szembeni parkocskában (a Postakert utca elején) lévő szökőkutat ékesítő gömbköveket sem Erdőfelekről szállították oda. Éber szemmel járók a város számtalan pontján akadhatnak utcákon, tereken vagy kertekben díszként is szolgáló, számtalan olyan gömbkőre, melyeket az említett, eljegesedés végi csuszamlások utaztattak a mai város területére.
Azért azt is érdemes pontosítani, hogy a várostól délre, illetve északra előforduló gömbköves Erdőfeleki Homokkő Formációhoz tartozó rétegek nem egymástól elszakadt területen képződtek, egyazon medencefenék szülöttei. Egykoron folyamatos rétegösszletet képeztek, csak az utolsó közel kétmillió év alatt a Szamos mélyítette azt a völgyet, melyben ma Kolozsvár (is) fekszik, így az egykor egységes tengerfenék-üledékek rétegsorai felaprózódtak, sőt, ahogy észak felé haladunk (mivel arrafelé a rétegek utóbb magasabbra nyomódtak fel), a felszínről teljesen lekoptak, eltűntek. A Szamos és mellékvizei lemosták, és anyagukat messzire szállították. Igen kis részük folyami teraszok formájában viszonylag közel maradt az eredeti helyhez, nagyobb részük azonban (Erdély korábbi felszínének többi kőzeteivel együtt) a Pannon-medence feltöltéséhez járult hozzá, de az említett formáció homokanyaga eljutott akár a Fekete-tengerig is.
A patakvizek gyakran hozzájárulnak a gömbkövek kipreparálásához, a lazább kőzetanyagot mellőlük elmosva: akár eredeti helyükön, akár a csuszamlások által elszállított másodlagos helyükön is legyenek. Ezért van az, hogy ezeket gyakran találjuk jelentősen felhalmozódva akár a Plecska-, akár az Őzek-völgye mentén, a Békás-patakban vagy a Botanikus Kertet átszelő Cigány-patakban. A Szamosnak a Kolozsvár környéki mellékvizei azonban nem elég nagy vízhozamúak ahhoz, hogy jelentős távolságra szállítsák a meglehetősen nagy méretű, tehát súlyos gömbköveket. Ezért (is) kellett elvetni a gömbkövek keletkezésének azt a korai, gyermeteg magyarázatát, hogy a folyóvízi szállítás alakította, kerekítette volna őket.
Az elmondottak adnak arra magyarázatot, miért annyira elterjedtek, s egyes helyeken miért találjuk összehalmozottan a feleki gömbköveket Kolozsvár környékén. Ha gömbkövek szépségeire vadászunk, elmehetünk nemcsak az említett patakvölgyek mentére kirándulni, de nagy tömegben bukkanunk rájuk a Szelicsei-tavak környékén – újabbkori mesterséges feltárásban –, igaz, ott a negyedidőszakban áthalmozott kőzettömegekben láthatjuk, akár csak a Monostor és a Hajnal negyedeket összekötő szerpentin felső részében. Helyben találhatók azonban a katonai menedékház (korábban Terasz-menedékház) közvetlen szomszédságában, a kilátó alatt. Egy időben ez volt a legszebb gömbköves feltárás, ám a katonaság „rendbe tette”. A falból kiszedték, és sorba állították a kőgömböket. Ami ottmaradt a rétegben, az jobbára törött.
A legszebb gömbköveket ma a Sáros-Bükk felső részében láthatjuk, azon az útszakaszon, mely a Bükki kolóniától halad a Mikes-tető házai felé (kék és piros sávjelzés) azon a szakaszon, ahol korábbi (az erdő által már régen benőtt) földcsuszamlá-sok szakadásfala alatt (gyakran a völgy irányában jól azonosítható a megcsúszott föld tömege), vagy éppen rajta visz az ösvény. Sokszor e gömbköveket bonyolult szövevényben összenőve találjuk, furcsa alakzatokat öltve: teknősbéka, fekvő béka, ökörszem, keblek stb. Egykori egyetemi társam, jó barátom, Szalai József – ma Svájcban élő, hírneves, kiváló festő –, mikor az 1960-as évek első felében erre kirándultunk, lázasan szaladgált egyik gömbkőtől a másikig, hogy mindeniket külön-külön megcsodálja, s lelkendezve kiabálta: „ez Brâncuşi kertje”. (Ha valaki nem tudná, Constantin Brâncuşi Párizsban alkotott, 20. századi világhírű modern román szobrász volt, aki a nagyon leegyszerűsített, már-már pusztán mértani testek formavilágával fejezte ki magát.) Találónak tartom névadását, s méltónak arra, hogy névadója emlékére is, ezt a nevet megőrizzük.
Szép feleki gömbkövekre akadhatunk Erdőfelek, Györgyfalva, Ajton falvak határában kószálva is, vagy messzebb, Beszterce vidékén, így Bilak és Oroszborgó közelében, de múzeumi gyűjteményekben is, Besztercén vagy Bukarestben. Különösek a kisdisznódi (Nagyszeben mellett) vártemplom udvarába összehordott gömbkövek, melyek valamikor a várvédelem szolgálatában álltak, hiszen, ha a várhegy oldalába legurították, a támadók soraiban „rendet vágott”. Ezért volt ebben a faluban az a szokás, hogy a házasodni akaró fiatal fiúknak egy nagy követ kellett saját erejükből felvinni a várba, ezzel bizonyították rátermettségüket, és ezzel érdemelték ki, hogy házasodhassanak.
Wanek Ferenc
