2022. augusztus 16.
Szerző: Kiss Olivér
Lévén, hogy a Gorbói-úti, a Szikszai Ildikó és férje, Attila által működtetett ellenőrző ponttól már teljesen egyedül folytattam a gyalogtúrát, volt időm morfondírozni: vajon az aktív pihenést és a komfortzónából való kilépést előtérbe helyező erdélyi magyarok között kialakult-e már az a kritikus tömeget jelentő réteg, amelyik időt, energiát és pénzt áldozva évente rendszeresen részt vesz a régióban a különböző egyesületek által szervezett teljesítménytúrákon? Az évek során, kisebb megszakításokkal ugyan, de részt vettem az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) Kolozsvár 1891 által szervezett gyalogtúrákon (a többiekre nincs pénzem elmenni), figyeltem ezek fejlődését és változatossá válását, s azt tapasztaltam, szinte ugyanazok a személyek vesznek részt rajtuk. A biciklis változatok bevezetése mindenképpen előrelépést jelentett, bár ezeken is szinte csak kolozsvári ismerősökkel és barátokkal találkozom.
Lévén, hogy a Gorbói-úthoz több mint egyórás késéssel érkezett két túrázót nem sikerült utolérnem, (pontosabban megelőztem őket, mert rögtön a letérő után picit eltévedtek), nem volt kivel társalognom és együtt haladnom. Az is felötlött bennem, hogy emeltdíjas rendszerben ugyan, de a szervezőknek be kellene vezetniük a rajtnál történő azonnali regisztrációt, mert sokan lekésik a feliratkozási határidőt, s lemaradnak a túráról. Vagy kakukktojásként csatlakoznak, akárcsak idén Bianka, akinek sérülés miatt a Gorbói-úti ellenőrzőpontnál fel kellett adnia a túrát. Gondolom, rajta kívül olyan túrázó is van, aki látva a szép időt, s vállalva a kihívást, fizetett és társult volna, de lekéste a határidőt.
Eltévedtek az elkésett túrázók
A hatgyermekes Szélyesék ismét bizonyítottak
Ennek ellenére erőltetett menetben haladtam, nem akartam, hogy várjanak rám a magyargyerővásárhelyi, a jegenyei úti, a Riszeg-tetői ellenőrzőpontnál és a sztánai Szentimrei-villánál kialakított célnál. Bosszant, ha várnom kell valakire, de még rosszabb, ha tudom, hogy rám várnak. A tehenek által kitaposott úton letöröltem a verejtéket, s az is felötlött bennem, hogy az EKE Kolozsvár 1891 által szervezett fizikai megmérettetéseket a különböző román és magyar sportkluboknak és egyesületeknek, iskoláknak, mi több, cégeknek is fel lehetne ajánlani. Utóbbiak számára kiváló lenne csapatépítőnek, összerázónak. Természetesen, ne mindenki ugorjon fejest az 52 vagy az 58 kilométeres gyalogtúrába, hanem választhat a Sztána környékén haladó 22/27, 19/24 és 11/17 km-es táv közül. Egyébként a rendkívül összeforrott csapatként működő kolozsvári számítástechnikai cég, a Codespring munkatársaival rendszeresen találkozom ezeken a túrákon, ám sajnos nem tudunk együtt haladni, ők ugyanis sokkal jobb fizikai erőnlétben vannak, mint én. Még Szélyes Évi és férje, Levente (Szészi) is a hat gyermekükkel…
Vissza a gyalogtúra elejére: „megjelenik” Antónia néni…
Szervezők: a túra itt véget ér!
Természetesen belehúztunk volna, ám az autópálya megkerülése komoly megpróbáltatással járt: a köves úton még biciklivel is nehéz haladni, annyira ráz, gyalog pedig valóságos kínszenvedés. Ez a rész pecsételhette meg Bianka lábának a sorsát, az erdőbe érve már komoly fájdalmai voltak, bicegve haladt: éppen az a bakancs sértette fel, amelyiket már több ízben használt. A Magyarvista fölötti, az erdőben lévő víztározó új formában mutatta meg magát: a körülötte lévő fákat kivágták, a vízcsövek egy részét kicserélték. A Gorbói út utáni szakaszhoz még hozzátartozik a köszönet, amellyel a magyargyerővásárhelyi ellenőrző pontnál önkéntes szolgálatot teljesítő Ferenczi Júliának és Molnár Ildikónak, illetve Fehér Zsuzsának és Kelemen Magdának tartozom.