„A zúzmarás erdők mesebeli ragyogásában alszik az élet, a Csönd mesél annak, aki érti ki nem mondott szavát. Növény és állat Csipkerózsa-álmát alussza, s várja a tavasz ébresztő igézetét.” (Xantus János: A természet kalendáriuma)
Nincs is jobb ilyenkor, télen, mint puha, meleg ruhába bújni, vastag lábbelibe lépni és felkerekedni egy üdítő sétára, sítúrára. Tudom, akad, aki nem ért velem egyet, aki szívesebben nézi a hóhullást jól fűtött szoba ablakából, és fázósan kémleli a naptárt, de én mégis azon elmélkedem: ki ne szeretne kilépni az épületek lehangoló zártságából, lerázni mindennapjaink kötöttségeit, kötelezettségeit, kiszellőztetni a gondokat, helyettük mélyet szippantani az éles levegőből, viccelni leheletünk párájával, élvezni talpunk alatt a fagyos hó ropogását, megcsodálni az alvó természetet. Mert a tél csak a mi „privilégiumunk”, a mérsékelt égövön élőké, s nem az emberek bosszantására érkezik minden évben.
Gondolkodtunk-e azon, hogy miért pont nálunk vannak évszakok? Bolygónk Nap körüli mozgásának, valamint tengelyferdeségének következményeként a napsugarak beesési szöge változik, emiatt a Földön felmelegedésbeli különbségek alakulnak ki. Ezen különbségnek az eredménye az évszakok szabályszerű váltakozása. A Föld forog saját tengelye, valamint – elliptikus pályán – a Nap körül, nyugat-kelet irányban. Az északi félteke telén Napközelben kering, nyáron Naptávolban. Déli félteke éppen fordítva – Ausztráliában most ragyog a nyár. Keringési ideje 365 nap 6 óra 9 perc 9 másodperc – ezt az időszakot nevezzük csillagászati évnek.
A Föld tengelyének ferdesége az Ekliptikához képest okozza azt, hogy télen kevesebb napfény éri az északi féltekét, bár a Föld ekkor van a Naphoz a legközelebb. A napsugárzás által szállított hőenergia csökkenése okozza az átlaghőmérséklet tartós csökkenését, ami védekezésre kényszeríti élőlényeinket.
Tegyük fel természetvizsgáló szemüvegünket, tekintsünk a „csönd országának” fehér szemfedője alá, ahol csupán látszólagos az elmúlás. Igaz, egyes növények nem képesek egész szervezetükkel felvenni a közvetlen harcot a hőmérséklet csökkenésével, a hó és jég urával, de közvetett módon, bizonyos szerveik által, vállalják a jövő évi megújulást. A kétéves és évelő lágyszárúak levelei és szára a tenyészidőszak végével elhalnak, de a föld alatti részek megmaradnak. A száraz évszak vagy a téli lehűlés átvészelése után a gyökérből és a föld alatti szárból, valamint (a tőrózsás növényeknél) a talaj szintjére lapuló levélszövetből indul újra a növekedés az új tenyészidőszakban. A legtöbb fűféle évelő lágyszárú. Ezzel ellentétben a fás szárú évelő növények szára életben marad a pihenőidőszak alatt is, a föld feletti szárból indul újra a növekedés: fák, cserjék, liánok tartoznak ide.
Szó esett novemberi kalendáriumunkban arról, hogy a lombhullatás egyik módja a fagy elleni védekezésnek. A levélüzem leállását követően a növény többi föld feletti szervei is készül nemcsak a hideg, de a kiszáradás ellen is. Egyes növények ágaikat hőszigetelő pararéteggel vonják be, a rügyek pikkelylevelei enyvszerű védőkenőcsbe burkolóznak, akárcsak a téli és a vízi sportok kedvelői. A fenyők tűlevelei keskeny levéllemezzel és fényes viaszréteggel csökkentik a párologtatási felületüket. Igaz ugyan, hogy ezek is lehullanak, de nem egyszerre és nem tömegesen, hanem rendre, folyamatosan.
Mélyen a föld alatt, a meleg hópaplan védelmében tartaléktápanyagtól duzzadó hagymák, gumók, gyöktörzsek várják a tavaszi ébredést. Ezek anyagcseréje kismértékű ugyan, mégis intenzívebb, mint a magvaké. Kevés víztartalmuk miatt a magvak ennél erőteljesebb „takarékra állítják” magukat, így védik értékes csírájukat. Leghatékonyabbnak mégis maga a növényi sejt kémiai úton történő védekezése bizonyul, mert az ősz folyamán felhalmozott keményítőből sűrű cukoroldattá lett sejtnedv igen ellenálló a faggyal szemben.
A téli szárazság idején a sejt igen sok vizet veszít, ami hangsúlyozza a sűrűsödést. A protoplazma nem tudja kitölteni a sejtfalak közötti teret, ott nagy széndioxid tartalmú levegő halmozódik fel. Az így kialakult valódi „légpaplan” nemcsak pompás takarója a sejtnek, de meggátolja a sejt légzését is, ezáltal csökkenti az anyagcserét.
Gottwald Márta
