Túrák és rendezvények

Gerinctúra a Nagy-hegyen – 2020

Az EKE – Kolozsvár 1891 gyalogtúrát szervez november 14-én a Dregán-tó közelében lévő Nagy-hegyen. A túra hossza 18 km, nem igényel különösebb fizikai kondíciót. Az utazást Kolozsvárról a túra kiindulópontjáig (Dregán-víztározó, Kolozs-Bihar megyehatár), illetve a túra végpontjától (csucsai vasútállomás) vissza Kolozsvárra mikrobusszal szervezzük. Indulás: november 14-én, szombaton reggel 7-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) elől.

2020. októberi bakancslista

Októberben lesz Hunyadi Mátyás Emléktúra, Ökrök-völgyi körtúra, kerékpáros palacsintatúra, és Wanek Ferenc geológussal a Vörös-szakadékhoz látogathatunk. Megkérünk minden érdeklődőt, hogy a túrákra jelentkezzen be előre az alábbi űrlap kitöltése által. Azokra a túrákra, amelyek nem szerepelnek a listán, külön űrlap kitöltésével lehet bejelentkezni.

Október 3. (szombat):

Kirándulás a Szászsebes melletti Veres-marthoz (Vörös-szakadék)

Mindenkit szeretettel várunk autóbuszos kirándulásunkra, amelyet  2020. október 11-én szervezünk a Szászsebes melletti Veres-mart természeti képződményekhez (Vörös-szakadékként is ismert) Wanek Ferenc geológus szakvezetésével. A túra hossza 8-10 km oda-vissza, javasolt a túracipő és a túrabot használata. Indulás: október 11-én, vasárnap reggel 8:00-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) elől.

A történeti Erdély – könyvbemutató

Szeretettel várunk minden természetjáró érdeklődőt Székely Árpád A történeti Erdély című könyvének rendhagyó, vetített képes bemutatójára szeptember 29-én, kedden, 19:30 órától a Farkas utcai református templomba. A járványügyi előírások betartása miatt a résztvevők száma korlátozott lesz (50 fő) és előzetes regisztrációhoz kötött.

Minitáborozás Csucsán

Idén teljesen megváltoztatta terveinket a koronavírus, számos megszokott program elmaradt, köztük az augusztus elejére, a Gyimesek völgyébe tervezett XXIX. EKE Vándortábor is. A kolozsvári EKE egyik túravezetőjének, Kiss Jánosnak pompás ötlete támadt, miszerint az elmaradt tábor helyett augusztus 6–9. között tartsunk EKE-napokat Csucsán. Itt található ugyanis egyesületünk kulcsosháza, ahol 15-20 személy megszállhat, a hozzá tartozó területen pedig sátorozni is lehet.

2020. szeptemberi bakancslista

Kétszer is lesz somszedés a naptári ősz első hónapjában, emellett Sárkányok kertje, zsibói botanikus kert, vagy közepesen nehéz túra a Bedellőre. A hónap második felében pedig Ady Endre túrák csucsai indulással. A járványügyi helyzetre való tekintettel minden túrára szükséges az előzetes bejelentkezés az alábbi online űrlap kitöltése által. Azokra a rendezvényekre, amelyek nem szerepelnek a listán, különállóan kell bejelentkezni egy hasonló űrlap kitöltése által.

Szeptember 2. (szerda):

Bedellő-körtúra

Mindenkit szeretettel várunk gyalogos körtúránkra, amelyet  2020. szeptember 12-én szervezünk a Bedellőre. Indulás: szeptember 12-én, szombaton reggel 7:00-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) elől.

Rendhagyó túra Kós Károly emlékére

Habár az idei évet új tervekkel és reménységgel telve indítottuk, a járványhelyzet okozta káoszban minden elképzelésünk pillanatok alatt szertefoszlott. Az elmúlt hónapokban a Covid-19 több csatában is győzedelmeskedett felettünk, a harcnak viszont még koránt sincs vége. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk a Kós-túrát is teljes mértékben veszni ebben a szélmalomharcban, hanem kiokoskodunk egy olyan alternatívát, amely lehetővé teszi, hogy a törvény által megengedett hatfős csoportban bárki lejárhassa az általa választott túraútvonalat.

Kirándulás a Sárkányok kertjébe és a zsibói botanikus kertbe

Mindenkit szeretettel várunk autóbuszos kirándulásunkra, amelyet  2020. szeptember 5-én szervezünk a Sárkányok kertjébe és a zsibói botanikus kertbe. Indulás: szeptember 5-én, szombaton reggel 8:00-kor a volt FLIP üzlet (buszmegálló, Mihai Viteazul (volt Széchenyi) tér 9A szám) elől.
A buszban a helyek száma korlátozott, ezért előzetesen kell jelentkezni, legkésőbb augusztus 28-én, pénteken 16 óráig az alábbi linkre kattintva.

Honlapunk fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap