EKE-napok Csucsán 2014-ben

Egy évvel ezelőtt május 12-én 33-an indultunk Kolozsvárról a reggeli vonattal, hogy Csucsán ünnepeljük meg az EKE-napot. Miért éppen Csucsára esett a választás? Sokszor felmerült az a gondolat, hogy jó volna egy hétvégi ház szép helyen, hegyek közt és könnyen megközelíthető legyen. A választás egy csucsai házra esett – a környék valóban szép, a Meszes- és a Réz-hegység találkozásánál, a Sebes-Körös völgyében. Kolozsvárról másfél óra alatt elérhető vonattal vagy autóbusszal, kiskocsival még hamarabb. Akkor még bizonytalan volt minden, de nagyon szerettük volna hogy ez az álom valóra váljon, hogy pótoljuk a sokszor emlegetett múltat, az államosított ingatlanokat, az egykori tordai-hasadéki és bükki menedékházat. Szerettünk volna egy kulcsosházat, ahonnan csillagtúrák formájában be lehet járni a környéket, rövidebb-hosszabb túrákat szervezhetünk, hogy minden EKE-tag megtalálja a korának, érdeklődésének és fizikai erőnlétének megfelelőt időtöltést. Ahol azok is élvezhetik a táj szépségét és a friss levegőt, akik idős koruk vagy egészségi gondjaik miatt már nem túrázhatnak. Az álmok talán valóra válhatnak, de kell higgyünk bennük és bízzunk önmagunkban.

Eltelt egy hosszú év és ismét itt a május és 10-én ismét Csucsára indultunk. Egy nagy autóbusz és két mikrobusz több mint száz embert szállított az EKE- Kolozsvár 1891 szervezte EKE-napokra. De érkeztek vonattal, illetve kiskocsikkal is. A három napos (május 9-11.) rendezvényre legtöbben szombaton jöttek, ekkor volt a megnyitó ünnepség is. Az EKE 91 Nagyvárad-Bihar együtt ünnepelte az EKE megalakulásának évfordulóját a kolozsvári ekésekkel, tőlük 23-an érkeztek.

De mi is történt az elmúlt év alatt. Több hónapi fontolgatása után megszületett végre a közgyűlés döntése: a ház meg lesz vásárolva, ismét hónapok teltek el, míg rendeződtek a papírok és megtörtént az adásvétel. De a neheze még ezután következett. A ház, amely pár éve lakatlan volt, természetesen felújításra szorult. Még a tél beállta előtt, egy csapat ki is javította a tetőzetet. A házban már adományként kapott bútorok is kerültek. Most tavasszal ugyancsak közmunkával kifestették a nagyobbik házat, az ajtókat és ablakokat, kapcsolókat és vízcsapokat cseréltek. A novemberi közgyűlés Bagaméri Tibort bízta meg a kulcsosházhoz kapcsolódó munkálatok megszervezésével, őt kérdeztük meg, hogyan sikerült ezt a sok munkát elvégezni. A közmunkában sokan kivették részüket, így Móréh Zoltán, Pálfalvi László, Kálmán Ferenc, Máthé Ferenc, Józsa László, Gombos György, Csorba Anna, Kovács F. Zsuzsa, Székely Lavotta, Bányász István, Gálffy Gizella, Ambrus Tibor és sokan mások. Kún Zoltán villanyszerelésben segédkezett. Pénzbeli támogatást kaptunk Mádli Andrástól, többen vásároltak téglajegyeket. A helybeliektől is kaptunk segítséget, például szomszédunktól Sărăcuţ Andrei-tól. Mire ránk köszöntött a május és az évforduló, a nagyobbik ház felújítása nagyjából befejeződött.
Az EKE-napokon az Erdélyi Kárpát Egyesület megalakulását ünnepli minden EKE egyesület, az 1891-es esztendőben alakult meg Kolozsváron 123 évvel ezelőtt. Az egyesület alakuló gyűlése január 11-én volt a városháza nagytermében, az alapszabályzat szerinti működését csak május 12-én kezdte meg, ezért az utóbbi dátumot tartjuk az EKE születésnapjának.
A csucsai EKE-napok megnyitó ünnepségére szombaton 10.30-kor került sor. Talán sohasem látott még ez a ház, de talán egész Csucsa sem ennyi hátizsákos természetjárót egy csokorban, férfiak, nők, fiatalok, idősebbek, 80 éven felüli bottal járó nénikéig minden korosztály képviselte magát, kellemes zsongás, ismerősök találkoznak, üdvözlik egymást, mindenki vidám. Az időjárás is kedvez. Csodálatos kék égbolt, ragyogó napsütés teszi ünnepélyesebbé ezt az évfordulót.

Az összegyűlt, csaknem 150 résztvevő előtt Ambrus Tibor kolozsvári EKE elnök ismertette az Erdélyi Kárpát Egyesület megalakulásának történetét, Tiponucz Tibor, a nagyváradi EKE 91 elnöke, a közös programok szervezésének lehetőségeiről beszélt, ilyen volt a kora tavaszi Ökrök-völgyébe szervezett sikeres közös kirándulás is. Az ünnepségen részt vettek a kolozsvári vezetőség részéről Nagy Lajos, Martonossy Magda és Sima Márton alelnökök és Kovács F. Zsuzsa titkárnő is, valamint Vekov Károly volt kolozsvári EKE-elnök.
Az udvaron Bozsoki Adrienn madzagos fotókiállítást rendezett az EKE fotósainak felvételeiből, szebbnél-szebb tavaszi vadvirágokat ábrázoló színes tarka képekből. Hamarosan sor kerül a túrák indítására is. A merészebbek Kiss János és Sima Márton 18 km-es túrájára indultak a Ponor-rét irányában. Ez az útszakasz, a Csucsa és Feketetó feletti dombokon és tanyavilágon keresztül a Berettyó forráshoz vezető útvonal része. Tatár Feri a Hârşu csúcsra (684 m) indul egy csoporttal, a tetőről szép kilátás nyílik Csucsára és a környező hegyekre, valamint a szilágysági dombvidékre. Akik Vas Gézához csatlakoznak, azok a Goga-kastélyt és az Ady emlékházat tekintik meg és a Sebes-Körös partján fotóznak, a kerékpárral érkezők a Vigyázó felé karikáztak. Indulnak a túrák, de van aki ott marad a ház körül, vagy sétál és ismerkedik a faluval. De nem mindenkinek telik szórakozással a nap, egy csoport reggeltől szorgalmasan dolgozik, krumplit, hagymát, zöldséget takarítanak, húst és szalonnát szabdalnak, rakják a tüzet a déli gulyáshoz. Nem kis munka 150 embernek ételt készíteni.

Telik a nap, megjönnek a túrázók, újra benépesül az udvar, jól esik a meleg gulyás a gyaloglás után, az idő gyorsan repül, itt a délután, csomagolunk és indulás a buszokhoz, a vonathoz. Van aki még marad vasárnapra is, hisz vasárnap is szép kirándulás lesz, ezúttal a Nagy-hegy (Dealul Mare – 1076 m) felé.

Szép nap volt, kellemes emlékekkel indulunk hazafelé. Reméljük sok szép rendezvénynek ad majd otthont az EKE-Kolozsvár 1891 kulcsosháza. Talán egy teljesítménytúra útvonalai is körvonalazódnak. Ki tudja, talán még egy EKE-tábor helyszíne is lehet valamikor a jövőben a csucsai Körös-part .....