CÍMLAP
Minden egy kedves emlékkel és egy ígérettel kezdődött. Egyszer már bejártam ezt a gyönyörű útvonalat biciklivel nagyszebeni barátommal, Cocóval, és már akkor megfogadtam, hogy gyalog is visszatérek ide, hogy teljes nyugalomban fedezzem fel. Így is lett! A kirándulást hivatalosan is bejegyeztem a kolozsvári EKE naptárába 2026. november 7-re.
Az indulás reggel 7:00-kor volt a megszokott törzshelyünkről. Az "ütőképes" csapat csupa csodás, kalandra kész emberből állt: Ciucă Mariana, Kiss Olivér, Bozsoki Csaba, Czumbil Levente, Kertész Adela Klaudia, Karda Zsolt, Szente Melinda, Illyés Zsuzsa, Pánczél Ádám és Szabó Kinga.
☕ Egy kora reggeli kaland kávéillattal
Körülbelül három és fél órás útra számítottam, de mivel végig az autópályán haladtunk, a becsültnél sokkal hamarabb odaértünk. Majdnem elfelejtettem, hogy Olivér barátom még két barátját meghívta a túrára, akik közvetlenül az MGS menedékház parkolójában akartak csatlakozni a csapathoz. A találkozó 9:50-re volt megbeszélve, ahol Nemes Leventével, a marosvásárhelyi EKE tagjával is találkoznunk kellett. Mi viszont már 8:50-kor Resináron voltunk!
Gyorsan megegyeztünk, hogy keresünk egy kávézót a faluban, ahol kifújhatjuk magunkat és megvárhatjuk a többieket. Itt kezdődött az igazi perpatvar: ebben a korai órában semmi sem volt nyitva Resináron. Felhívtam Cocót (Constantint), aki azt javasolta, hogy a központban keressünk valamit, de ott is csak egy kávéautomatát találtunk. Azonban, ahogy egy igazi túrázóhoz illik, nem adtuk fel, és kérdezgetni kezdtük a helyieket jobbra-balra.
Egy falubeli tanácsára elindultunk Gura Râului (Guraró) felé, és útközben megpillantottuk a Pensiunea Mai panziót. Mivel a recepció és az étterem ajtaja is tágasra volt nyitva, reményteli szívvel léptünk be, azt gondolva, hogy vannak vendégeik. Nagy volt a meglepetésünk, amikor láttuk, hogy egy árva lélek sincs ott! Pár perc múlva megjelent egy úr, aki udvariasan megkérdezte, mit szeretnénk. Rövid és tömör válaszunk ez volt: egy kávét! Mosolyogva elmagyarázta, hogy a panzió jelenleg zárva van, mert nincsenek szállóvendégeik. Már épp búcsúzkodni készültünk, amikor megjelent a felesége. Hallva, hogy csak egy kávéra vágyunk, nagy szeretettel invitált be minket.
Azonnal nekilátott a gőzölgő feketék elkészítésének, mi pedig teljesen elfelejtettük az időt. Olyan kellemes és mély beszélgetés kerekedett, hogy még a hely történelméről is szót ejtettünk.
Tudtad-e...?
Resinár (Rășinari) Szeben-Hegyalja (Mărginimea Sibiului) egyik legrégebbi és leglenyűgözőbb települése, amelyet már 1204-ben említettek oklevelek. Ez a hely minden kis utcájában kultúrát és történelmet áraszt: itt született a nagy költő, Octavian Goga, aki Ady Endre jó barátja volt. Régen a helyieket „mărgineni”-nek nevezték – ügyes pásztorok voltak, akik egészen a Krím-félszigetig vagy a Kaukázusig is eljutottak a nyájakkal (transzhumálás), és egyedülálló kulturális gazdagságot, valamint rendkívüli vendégszeretetet hoztak vissza a közösségbe, amit mi magunk is a saját bőrünkön tapasztalhattunk.
Végül össze kellett szednem a gondolataimat és mozgósítani a társaságot, mert a történetek teljesen magukkal ragadtak minket, és már késésben voltunk – tökéletes példája a nyúl és a teknősbéka meséjének! A panzióról csak annyit mondhatok: bár családi vállalkozás, belül minden kifogástalan volt, és a házigazdák meleg fogadtatásából egyértelműen látszott, hogy bőségesen megérdemlik az 5 csillagot. Tiszta szívből köszönjük az emberségüket!
Túl a térerőn: császári ösvényeken
Gyorsan beszálltunk az autókba, és tövig nyomott gázpedállal vettük az irányt a találkozási pont felé. Bár a telefontársaságok 93%-os lefedettséggel büszkélkednek, mi, túrázók, valahogy mindig abban a lefedetlen 7%-ban találjuk magunkat a hegyek sűrűjében. Emiatt nem tudtunk másodpercre pontosan egyeztetni Olivér barátaival. Helyben úgy döntöttünk, hogy az autókat kb. 2 kilométerrel az MGS parkolója alatt hagyjuk, ami miatt még egy kicsit késtünk. Szerencsénkre Nemes Levente szinte olimpiai nyugalmú ember: mosollyal az arcán várt ránk. Nem is vesztegettük az időt hosszú meséléssel; egy rövid üdvözlés, gyors ölelések, és „nyomás túrázni!”.
A völgyben még metsző hideg volt, de nekem személy szerint ez őrülten tetszett – olyan jóleső érzés volt, mint amikor erős paprikát eszel, csíp ugyan, de mégis szereted!
Coco ajánlását követve nem a klasszikus, közvetlen emelkedőnek mentünk neki az MGS menedékház felé. Mindössze 800 méter után kereszteztük a Valea Caselor-patakot, és máris szembe találtuk magunkat az első komolyabb emelkedővel. A megfeszített munka bőségesen megérte: hamarosan elértünk egy gyönyörű erdei utat, amelyen korábban Cocóval és a feleségével tekertem. Ez egy álomszép út, amely lassan emelkedik a Curmătura Măgurii (Măgura-nyereg) felé, ahol találkozik a piros sáv jelzéssel (amely Szebenjuharosra / Păltinișre vezet).
Itt a természet császári látványt ajándékozott nekünk. Balra tekintve megpillantottuk a Fogarasi-havasok fenséges gerincét, amelynek 2000 méter feletti csúcsai már fehér hótakaróba öltöztek. Kár, hogy sem kép, sem szó nem képes igazán leírni azt, amit láttunk: ragyogó napsütés, a késő ősz meleg hangulata, a több ezer rozsdás árnyalatban pompázó erdő és egy valószínűtlenül kék égbolt.
Vendégszeretet a magasban és egy kis meglepetés
Az MGS menedékházhoz érve nagy nyüzsgést találtunk, pontosan úgy, ahogy számítottam rá. A legjobban az buzdított fel, hogy rengeteg gyereket láttam a hegyen – le a kalappal a szülők előtt, akik ebben a szellemben nevelik őket! Az MGS menedékház vendéglátói teljesen megleptek minket a vendégszeretetükkel: a teát és a kávét ingyen kínálják a ház részéről, pedig mindannyian tudjuk, milyen nehéz feljuttatni a készleteket ilyen magasságba. Köszönjük és gratulálunk!
A csapat egy része ízletes bulzzal (túrós puliszka) és üstben főtt báránytokánnyal kényeztette magát, miközben a tájat csodáltuk, amely nem győzött lenyűgözni minket. Onnan tökéletesen látszott a Fogarasi-havasok és a Prejba-csúcs, amelyet már több mint két éve meg akarok hódítani.
Egészen eddig a pillanatig nem mondtam el a túratársaknak, hogy egy kis meglepetéssel készültem. Miután láttam, hogy visszanyerték az erejüket és pótolták a kalóriákat, eljött az idő, hogy kiterítsem a kártyáimat: a meglepetés az volt, hogy folytatjuk utunkat Szebenjuharos felé! Természetesen néhányan viccelődtek, megkérdezve, hogy nem vagyok-e beteg, amiért ma ilyen rövid és könnyű túrát szervezek.
Majdnem a Dosul Albului-csúcsig mentünk, ahol Bozsoki Csaba mester egy igazi, profi fotózást szervezett. Ettünk még egy gyors tízórait, majd megkértem mindenkit, hogy siessünk, mert a novemberi nap nem bocsát meg senkinek, és fennállt a veszélye, hogy ránk sötétedik a hegyen. A visszaúton találkoztunk egy rendkívül kedves juhásszal, akivel váltottunk néhány meleg szót. Már nem mentünk vissza az MGS menedékházhoz, hanem a piros sáv jelzést követtük, amely keresztezi a Dealul Derjani-csúcsot.
Esti fényjáték és méltó befejezés
Ahogy egy felfedező csapathoz illik, jó barátunk, Coco tanácsára, nem ugyanazon az úton tértünk vissza az autókhoz. Mivel már délután 16:00 óra felé járt az idő, a nap nyugovóra tért, és a horizonton az elmondhatatlan fények, árnyékok és színek igazi játékát nyújtotta nekünk.
Amikor végül megérkeztünk az autókhoz, már teljesen besötétedett, és komoly hideg lett. Gyorsan átcseréltük a túrabakancsokat a hazautazáshoz megfelelő cipőkre. Nem mondom, hogy „kényelmesebbre”, mert egy jó minőségű és megfelelő méretű túrabakancs ugyanolyan kényelmes, mint egy utcai cipő. Mielőtt elindultunk volna Kolozsvár felé, megegyeztünk, hogy megállunk valahol enni, mivel 21:00 után érkeztünk volna meg, és nem lett volna jó ötlet ilyen későn vacsorázni.
Megálltunk a Pensiunea Mărginimea Sibiului panziónál. Amikor beléptünk, a helyiség zsúfolásig tele volt egy családi rendezvény miatt. Azonban, ahogy az ember azonnal felismer egy sikeres vállalkozót, a házigazda nem küldött el minket. Még ha a túraruháink nem is éppen „ünneplő gúnyák” voltak, leültettek minket egy félreeső asztalhoz, és rendkívül gyorsan kiszolgáltak a finom ételekkel.
Innentől kezdve hazáig az út zökkenőmentesen telt. Épségben megérkeztünk Kolozsvárra, pontosan arra a helyre, ahonnan néhány órával korábban elindultunk. Mosollyal az arcunkon, szép emlékekkel teli lélekkel búcsúztunk el egymástól, és már a következő hegyi túrára gondoltunk, amelyre mindannyitokat szeretettel várlak vissza!
Kertész Levente
