A kolozsvári EKE-sek az év minden szakaszában járják a természetet. Az igazi magashegyi túrákra mégis a nyári hónapokban kerül sor, mikor hosszabbak a nappalok és az idő se olyan zord. Júniusban nyílik a Kárpátok talán legszebb, leglátványosabb virága, az erdélyi havasszépe, a rododendron. A tavalyi sikeres Nagy-Pietrosz rododendron-túra után szintén a Radnai-havasokba indultunk, ezúttal a második legmagasabb csúcsát tűzve ki célul, a 2279 m magas Ünőkőt.
Kora hajnalban, három kiskocsival indultunk Kolozsvárról. Désen rövid kávészünettel bevártuk egymást. Óradnán egy marosvásárhelyi ekés csatlakozott hozzánk, innen együtt haladtunk tovább gyalogtúránk indulási pontjáig, Radnaborberekig.
A Radnai-havasok a Keleti-Kárpátok északi fekvésű, legmagasabb hegysége. A közel 50 kilométer hosszú főgerincének csúcsai 2000 méter körüliek. Völgyeit gleccserek alakították át, a csúcsok alatt cirkuszvölgyek, bennük tengerszemek. Több mint húsz 1800 méter feletti, állandó vizű tó van itt. Egyes részeit már 1932-ben rezervátummá nyilvánították, azóta e védett területeket bővítették. Különleges faunájából ki kell emelni az újratelepített zergét és mormotát, amelyekkel mind gyakrabban találkozunk.
Radnaborberekről a piros háromszög jelzésen indultunk el. Az egykor híres bánya területén haladtunk át. Itt valamikor évente kétezer tonna ezüstöt bányásztak, de mára már bezárták a bányát, csak a Fürdő-patak medrének rezes színe emlékeztet a hajdani titáni munkára. Az Ördög-szoroson átkelve kezdődött az igazi kapaszkodó. Fenyvesek között vezetett az út tovább. Közel 1000 méter szintkülönbségű kapaszkodó után érkeztünk meg az 1510 m magasságban levő Curăţel-nyeregbe. A hegyimentők itt található menedékházában baj esetén meg lehet húzódni, a közelben forrás és sátorozási lehetőség is van. Hosszabb pihenőt tartottunk, erőt gyűjtöttünk a távolban már látszó csúcs támadására.
A nyeregben rátértünk a kék pont jelzésre, amely majdnem az Ünőkőig vezet. Gyalogfenyők közt folytattuk utunkat, majd elértük a havasi rétek határát. Itt is, ott is egyedülálló piros virágok kezdtek megjelenni, egyre sűrűbben, majd pirosló bokrok, míg végül összefüggő piros mezőn haladtunk tovább. A közeli hegyek is piros színbe öltöztek. Megérkeztünk a rododendron birodalmába! A Vârful Roşu mellett elhaladva, most már megértettük, honnan ered a neve.
A Tavas-nyeregben, 2140 m magasban rátértünk a főgerincen végigvezető piros sáv jelzésre, innen 15 perces kemény, sziklás terepen való kapaszkodás után felértünk az Ünőkő-csúcsra. Az idő velünk tartott, pazar kilátás nyílt a szélrózsa minden irányába. A közelben a Gargaló- és Ember-csúcs látszott, míg a távolban felsejlettek a Kelemen-, Máramarosi- és Széples havasok.
Mi inkább lefelé néztünk. A csúcs alatti katlanban két gyönyörű tengerszem vize csillant fel a piros rododendron szőnyegből: a Kis-Lála és a Nagy-Lála. Akinek még volt ereje, leereszkedett az 1815 m magasban levő Nagy-Lála tó partjára. A tó a maga 0,56 hektárjával a Radnai-havasok legnagyobb területű glaciális tava, legmélyebb pontja 1,6 m. A tó vizében visszatükröződő kék ég és a piros havasszépek látványa felejthetetlen.
A visszafelé úton már nem siettünk. Nyugodtabban csodáltuk a táj szépségét, fotóztuk, próbáltunk minél több élményt gyűjteni, hogy ezek erőt adjanak a másnap folytatódó nagyvárosi élethez.
Ambrus Tibor
