Enyhe, tavaszias idővel köszönt ránk a 2014-es esztendő. Különös ez a tél, december elején szállingózott egy kis hó, de el is olvadt hamar, többnyire köd takarta a várost. A karácsony eltelt, eljött az új év, és havat nem láttunk. De még csak januárban vagyunk, nem tudjuk, mit hoz a február, telet vagy tavaszt? Az erdőből hozott somfaágon a szobában pár nap alatt kinyíltak a sárga somvirágok.
Alig telt el a szilveszter, indultunk csütörtökön, január 2-án a hagyományos „józanító” túrára. A monostori trolibuszok végállomásánál gyülekeztünk, és az 50 személyből álló csapat Székely Lavotta vezetésével elindult az erdőn keresztül a Diós felé. Ez az új évi túra nem több mint 6-8 km, nem hosszú, így bárki, aki akar, eljöhet. A cél, hogy minél többen vegyünk részt, és együtt ünnepeljük meg az új kirándulóév kezdetét. A Rejtett-forrás tisztásán találkoztunk elnökünkkel, Ambrus Tibivel és Feischmidt Jánossal, ők más úton érkeztek ide. Nevét a tisztás a patakvölgy oldalában rejtőzködő kis forrásról kapta, mely a tisztásról nem is látható. Az utóbbi évek száraz időjárása miatt a forrás vize, mint több más bükki forrásé, elapadt. Szeretjük ezt a szép, csendes kis tisztást, melyet minden oldalról az erdő fái zárnak körül. Bár közel van a városhoz, kevesen látogatják, nagyon tiszta, szemetet nem látunk sehol, mi meg mindenhol betartjuk azt a turistaszabályt, hogy „az erdőben a lábnyomodat hagyd, és csak az emlékeidet vidd magaddal – no meg a szemetedet”. A januári napsütésben sütögetéssel, beszélgetéssel, dalolással hamar elröppent az idő.
Még az év első hetén, január 4-én, 2014 első szombatján, az Árpád-csúcsra indult szintén hagyományos 20 km-es gyalogos túra a Monostor végéről. A 40-es autóbusz Széchenyi téri megállójában is összegyűlt egy elég nagy csoport, úti célunk szintén az Árpád-csúcs volt. Induláskor még nem lehetett eldönteni, milyen lesz az idő, akkor még ködös, felhős, szürke volt minden, de a bükki házaknál már kék égbolt fogadott és kellemes napsütés. Alattunk a Szamos völgyét és a várost vastag felhőtakaró borította, nem látszott ki még a Hója gerince sem, csak a távolabbi Bácsi-erdő és a Lombi-tető, mint szigetek egy hatalmas fehér tengerben. A megszokott úton, a Sáros-bükkön keresztül indultunk a rádiósházig, a Mikesi-házaktól a erdőfeleki úton haladtunk tovább az Árpád-csúcs irányába. Elértük a Majláth-kúttól érkező kék sávval jelölt ösvényt. Innen többfelé ágazik az út, az erdő szélen mentünk tovább. A kis vadalmafa mellett az asztalkát és padot sajnos összetörve találtuk. Kár, jó kis pihenőhely volt, sokszor megálltunk itt. Innen már csak pár lépés a csúcs és a jelzőoszlop. Itt megállunk, tiszta az idő, szépen látszanak nyugatra a hegyek vonulatai. Nagy Péter (Ó, kedves Kolozsvár!) leírása jól illik a tájra:
„A nyugati szemhatárt zárja le a havas éles vonala. Alacsonyabb előhegyek mögül, a Szamos völgyéből emelkedik ki erős felkanyarodással, majd egy félkört írva le megint feljebb száll s berajzolja az ég kékjébe a hármashegy jellemző képét, s ennek balcsúcsáról kissé lebukva, csaknem még egy emelkedés után egyenes vonalban halad délfelé, s itt hirtelen töréssel zuhan le az Aranyos völgyébe. Vágyakozol feléje, hogy végighaladj ormán, elrejtőzz mély völgyeibe, felfrissülj rohanó patakjai kristály vizétől s tele tüdővel szívd fenyvesrengetegeinek illatoktól terhes levegőjét.” Ez a kép tárul elénk itt, a Feleki-gerinc legmagasabb pontján (833 m). Ezért érdemes újra és újra kijönni ide minden évben. De a csúcs környékét most is drótkerítések csúfítják el és juhokat legeltetnek.
A következő napokban ismét ködös volt az idő, de egy héttel később, január 11-én kitisztult az ég, mintha a hétvégi kirándulóknak akarna a kedvébe járni. A 31-es autóbusz végállomásától indultunk a város szomszédságában, Kisbács falu határában levő Bácsi-torokig. A túrát Márton Erzsike vezette, 15-ön voltunk. A Bácsi-torok elején, 15 percre a falutól, az út bal oldalán, a Hója-erdő fáinak árnyékában turistaház épült valamikor a 20. század derekán, sok kiránduló megfordult itt és pihent meg a teraszon. Most csak elhagyott, omladozó épületet látunk. A kísérteties kép különös hangulata az erdővel kapcsolatos különféle paranormális jelenségeket, mendemondákat juttatja eszünkbe. A Bácsi-torok szurdokvölgyét a rajta keresztülfolyó Hosszú-patak hozta létre, most a mederben levő kevés víz befagyott. Felmentünk a völgyön a Szucsági-legelőig, ott tartottunk ebédszünetet, de hiába a tavaszias idő, január van, túl sokat állni egy helyben nem lehet. A tervezettnél kicsit hamarabb indulunk tovább, jólesett visszavenni a hátizsákot, mert az is melegít. Elindultunk a Kerek-pojána felé, majd tartottunk ott is egy pihenőt. Ez a hely egy szabályos kör alakú tisztás, UFO-tisztásnak is nevezik, az erdőhöz kapcsolódó misztikus történetek egyik kiindulópontja. Bizonyítani vagy cáfolni nem tudtunk semmit, de ha már sem repülő csészealjakkal, sem földönkívüliekkel nem találkoztunk, túratársunk, Tatár Feri humoros történetein szórakozott a csoport.
A Hója-gerincen haladó úton indulunk hazafelé. Ez az útszakasz a Mária-út része, a jelzéseket itt a kolozsvári ekések festették. Az út az erdőszélen vagy erdők között vezet, és minduntalan kilátást enged a Bükkre, a Leányvárra, a havasok panorámájára. Jobbra alattunk Szászfenest, majd Kolozsvárt látjuk, a Hajtás-völgybe ereszkedünk le a gerincútról és a Donát negyedben fejezzük be túránkat.
Reméljük, hogy sokan kedvet kapnak csatlakozni az EKE – Kolozsvár 1891 idei programjaiban kínált szép túrákhoz!
Pál Gyöngyi
