Személyes emlékek, feljegyzések, újságcikkek, kiadványok, levéltári adatok egész sora igazolja, hogy az Erdélyi Kárpát-Egyesület az első világháború alatt és után is folyamatosan működött. A hibára az adhat okot, hogy hivatalos bejegyzése a Romániához csatolás utáni zűrzavarban sokáig nem volt lehetséges, hiszen nem léteztek az erdélyi társadalmi realitások szabályozására alkalmas román törvények, szakkifejezések sem mindennek megvalósításához. Önkényes beszüntetésére csak később, a kommunizmus idején került sor.
1989 után Kolozsváron az újraindult EKE tagsága nagy tervekkel és nekibuzdulással szerette volna folytatni elődeink minden tevékenységét. Különböző szakosztályok alakultak (egyesek sajnos csak tervek maradtak), folyt a tervezgetés, ki ahogy tudott, odaállt, vagy éppen gátolta a tevékenységet, sokan még most sem tudják levetkőzni az elmúlt időszak ideológiai nézeteit, beidegződéseit, megszokásait. Ezért is szeretném tisztázni azt a téveszmét, hogy megszűnt volna az EKE 1914–1930 között. Remélem, valahogy a Duna Tv is kijavítja ezt a sajnálatos félreértést.
Édesapám pont abban az időszakban lépett be az EKE-be, emlékeiből, történeteiből, és az Erdély egykori számaiból kerekedett ki az alábbi EKE-portré. Nagy segítséget nyújtott Merza Gyula Az EKE története 1891–1930 című írása és a régi tagok írásai, visszaemlékezései, fényképei, korabeli újságcikkek, levéltári adatok.
Megalakul a Lépés Mérő Társaság
Az első világháború alatt és az azt követő nehéz időszakban az EKE tevékenysége nem szakadt félbe. Bár csökkentett tevékenységgel, de igyekeztek a tagsággal az összeköttetést gyűlések, kiránduló tervek, folyóiratuk és hírlapi közlemények útján ébren tartani. 1916-ban jelenik meg a Gyilkostói-kalauz (Vákár P. Arthur tollából), gr. Lázár István elnöklete alatt csendben megülték egyesületünk fennállásának 25. évfordulóját. 1919 nyarán ünnepelték meg az 1918-ban tatarozott kolozsvári bükkerdei Bercsényi-menedékház tízéves fennállását. Mi sem bizonyítja jobban, hogy léteztek és tevékenykedtek, mint egy újabb szakosztály beindítása: 1922. április 18-án egy Bükk-erdei kiránduláson Merza Gyula javasolta az EKE Lépés Mérő Társaság (LMT) megalakulását. Javaslatát elfogadták, és Merza Gyulát megválasztották elnöknek. Ez a lelkes csapat kirándulások szervezésével, irodalom- és természetszeretetre való neveléssel űrt pótolt a háború utáni EKE tevékenységében. A vidámságot, tudományokat, irodalmat kedvelő jó humorú társaság hasznos szolgálatot tett a kolozsvári Bükk látogatottságának, a virágkultusznak és a Kolozsvár környéki kirándulóhelyek népszerűsítésének. Merza Gyula 1930-ban így ír: „Különben kisebb társas kirándulások az új impérium óta sehol sem szüneteltek napjainkig, múzeumunk vonzóereje pedig éppen nem csökkent.”
Az EKE nem volt betiltva, csak az új rendszerben nem volt bejegyezve. Az EKE Múzeum még állami támogatást is kapott, Orosz Endre múzeumigazgató is az államtól kapta a fizetését.
Az egyesület létét és tevékenységét igazolja a választott elnökök sora és tevékenysége – Gr. Bethlen Bálint (1891–1899), br. Feilitzsch Arthur (1899–1906), Heppes Miklós (1906–1908), gr. Lázár István (1908–1920), dr. Haller Gusztáv (1920–1923) és dr. Szádeczky Gyula, (1923–1930) –, akik az EKE céljait a legnehezebb viszonyok között is megvalósítani törekedtek.
Turistaházat avatnak
1926-ban már több mint 40, 1927-ben 65, 1928-ban 126, 1929-ben 204 kirándulást szerveztek, nem is szólva a kisebb-nagyobb magánkirándulásokról. A kolozsvári Bükkerdei Bercsényi turistaházban 1926-ban ünnepelték az EKE 35 éves, 1927-ben a Kárpát-múzeum 25 éves évfordulóját, majd később a turistaház fennállásának huszadik évfordulóját. Ugyanakkor választották kedvenc virágjukat, a Gencianát a Lépés Mérő Társaság jelképévé. Ifj. Xántus János írja, hogy 1928-ban felavatták az EKE kolozsvári Hója-erdei Gaudeámus nevű turistaházát.
Kirándulásaikat nem csak Kolozsvár környékére rendezték, hanem a Tordai- és Túri-hasadék, Torockó, Runki-szoros, Dobrin, Vlegyásza, Révi cseppkőbarlang, Dregán-völgy, Kiskapus, Pányiki-szoros, Kolozsi-fürdő, Marosújvár, Gyerőffy-szöktető, a Negoj hegység, Remetei-sziklaszoros, Leányvár, Báthory-hegy, Kolozsvári Szénafüvek, Szkerisorai-jegesbarlang. Szamosbazár, Csodavár, Oncsászai-barlang, Detonáta és Székelyföld vidékére.
Az EKE a nehézségek dacára, a tagság kitartó munkásságának köszönhetően szinte folyamatosan működött. Az EKE új alapszabályzatát dr. Szádeczky Gyula (akkori elnök) és Id. Xantus János szerkesztette, 1926-ban nyújtották be hivatalos bejegyzésre. Négyévi huzavona után, több mint 130 módosítás és átszerkesztés után csak 1929. április 17-én 380-as szám alatt történt meg a hivatalos román bejegyzés EKE (SCA) néven. Mindez az akkori hatalomváltásban keletkezett zűrzavarnak köszönhetően húzódott oly soká. Nem léteztek megfelelő szavak, kifejezések, meghatározások, törvények és hivatalos megnevezések a sport- és a civil szervezetekre vonatkozóan.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) román fordításban mind a mai napig az 1930-as bejegyzés szerint, mint Societate Carpatină Ardeleană (SCA) szerepel. Hivatalos ügyintézések során sokszor félreértésre ad okot, hogy neve szerint ez egy gazdasági társulás (Societate), nem egyesület. Ezt a néha kellemetlen félreértést egyes hatóságoknál mindig magyaráznunk kell. A jogfolytonosság hiányára való román állami hivatkozás miatt az EKE nem tudta visszaszerezni egykori vagyonát, annál sajnálatosabbnak tartjuk, hogy e dokumentumokkal igazolhatóan valótlan megállapításokat magyar közösségekben is tényként közlik.
Váradi István
