CÍMLAP
Kerek évfordulója van az idén Tulogdy Jánosnak, a tudósnak, a földtudományok doktorának, a neves középiskolai és egyetemi tanárnak, a repülősport hazai úttörőjének, a hazai természetvédelem előharcosának és nem utolsósorban a neves természetjárónak. Földrajztanárok nemzedékei kerültek ki a keze alól, akik tudását, szellemiségét fáklyavivőkként vitték tovább. Egykori tanítványai ma is nagy szeretettel, tisztelettel és hálával emlékeznek csendes, fegyelmezett, szívós akaratú, de szelíd természetű mentorukra, aki nemcsak szakmát tanított, de emberségre, természetszeretetre, nyitottságra és sokoldalúságra nevelt.
Tordán született, 1891. október 12-én, kereken 120 évvel ezelőtt. Édesapja a kolozsvári Mezőgazdasági Akadémián tanított, ezért költözött fel a család Kolozsvárra. Az ifjú Tulogdy János összes iskoláit a Farkas utcai Református Fiúgimnáziumban végezte, ahol ma emléktábla jelzi, hogy később, ugyanott majdnem 30 éven át oktatott. De ne vágjunk a dolgok elébe, vegyük sorjába élete nagy fordulópontjait, melyek szakmai és emberi vonásait alakították.
1909-ben érettségizett, beiratkozott a Ferenc József Tudományegyetem Természettudományi Karára, hol tanárai közt találjuk Szádeczky-Kardoss Gyulát, aki meghatározó volt Tulogdy János szakmai és emberi fejlődésére. Emlegette is később sokszor professzorát, tanárként is, magánemberként is. Szádeczky is kiszemelte a fiatalembert, s utolsó évesen – mint ösztöndíjas diákját – gyakornokként alkalmazta. Fényes egyetemi és földtudományi karrier perspektívája állott a tanárjelölt Tulogdy János előtt. De közbeszólt a történelem. Kitört az első világháború, s ő, hazájával szemben érzett kötelességből 1914. augusztus 1-jén önkéntesként hadba vonult. Ennek azonnali sajnálatos következménye az volt, hogy 1915. április 9-én Galíciában megsebesült (golyót kapott a combcsontízületébe). Felépülése közben, 1916-ban tanári vizsgát tett, majd katonai szolgálatát irodai munkával folytatta. Az összeomlás évében, 1918. augusztus 31-én felmentették a katonai szolgálat alól, hogy helyettes tanári állást foglalhasson el egykori iskolájában. Itt 1921-ben megszerezte a rendes tanári kinevezést, és folyamatosan itt tanított 1945-ig. Közben 1925. október 17-én földtanból, ásványtanból és földrajzból doktori diplomát szerzett Budapesten, de Erdélyben nem volt már akkor egyetem, ahol felkészültségét megfelelő szinten kamatoztatni tudta volna.
Így hát oktatta a nebulókat, repülőkört szervezett, részt vett a turista közéletben (az Erdélyi Kárpát-Egyesület titkára, alelnöke, szakosztály elnöke, az Erdély című turista-lap szerkesztője), kirándulásokat vezetett, az EKE és az Erdélyi Múzeum-Egyesület keretében előadásokat tartott, természetjárással kapcsolatos cikkeket, tankönyveket és tudományos dolgozatokat írt, egyszóval a történelmileg adott feltételek között nevelt és alkotott a legnemesebb értelemben. Kíváncsisága, természetjáró láza messzire is elhajtotta. A nyári vakációi alatt utazott és gyalogolt Olaszországban, Svájcban, Franciaországban és Ausztriában (vagyis az Alpokban), bejárta Kalotaszeget, az Erdélyi-szigethegységet (különösen kötődött a Tordai-hasadékhoz és a Révi-szoroshoz), a Balaton-felvidéket, a Salgótarjáni-bányavidéket, Aggtelek karsztvidékét, a Radnai-havasokat és Székelyföldet, nagy anyagi áldozattal utazott léghajóval (Zeppelin) a megtörpült Magyarország felett, s amikor csak rövid időt tudott magának szakítani, járta Kolozsvár környéke kirándulóhelyeit.
1943-tól kinevezték egyetemi magántanárnak a visszaköltözött Ferenc József Tudományegyetemen, így annak utolsó két évi működése alatt (1943–1945) Erdély földfelszín-alaktanát tanította, 1945 februárjától már nyilvános rendkívüli tanárként. Az alakuló Bolyai Tudományegyetemen (akkor még nem viselte e nevet) 1945 szeptemberében nyilvános rendes tanárnak nevezték ki a Földrajz Tanszékre, melyet nyugdíjazásáig (1958) vezetett.
A második világháború befejezését követően is aktívan részt vett az erdélyi turistamozgalomban. Erről a korról éppen az Erdélyi Gyopár legutolsó számában (21/4.) olvashattunk jól dokumentált írásban, Lukács József tollából. Az ifjú, tehetséges helytörténésznek egy megállapítása azért finomításra szorul. Ő az írott dokumentumokat kimerítőnek és teljes értékűnek vette, a kort és szellemét (a proletárdiktatúra kezdeti évei) nem érve meg, olyan képet alakított ki magának és tett közzé, mintha az EKE-ből (már akkor is felsőbb szorításra) alakult ENKE (Erdélyi Népi Kárpát Egyesület) vezetői megelőzték volna a romániai turista szervezetek államosítását. A szerző nem számolt azzal, hogy erősen gyakorlatban volt a szóbeli utasítás, aminek írott nyoma ugyan nem maradt, de annak ellenállni akkor öngyilkosság volt. Így írásából a turista mozgalom egykori, becsületes vezetőire az az árnyék vetült, hogy önfeladással megelőzték az országos rendeletet, mintegy elébe mentek a szervezeti önfelszámolásnak. Holott ez a kort megélt emberek számára egyértelműen nem így volt. Ezt a pontosítást nemcsak Tulogdy János (az ENKE alelnöke volt) vagy Vámszer Géza, de egy áldozatul esett természetjáró nemzedék minden becsületes tagja erkölcsi védelmében meg kell itt tenni.
Tulogdy diákjaival (hadi sebesült lába egyre romló állapota ellenére) is gyakran járt terepre. Vitte őket Kalotaszeg tájaira, a Révi-szoroshoz, de leggyakrabban a Tordai-hasadékba, melynek keletkezéséről egy később publikált elméletet is kidolgozott.
Tulogdy János hátrahagyott irodalmi munkásságából itt két könyvet emelnék ki: a Természetjárók könyvét (1959), melynek nagyon sok intelme ma is élesen aktuális, és a Földrajzi kislexikont (1976), melyet két volt tanítványával (Madarász Antal és Balázs Árpád) tett közzé, akkori diákok, tanárok, természetjárók és közemberek nagy segítségére.
Hosszú kort megélt. 1979. október 1-jén hunyt el Kolozsvárott. Sírja a Házsongárdi temetőben van, emlékkövét sajnos egy idei nyári vihar erősen megrongálta. Emlékezetén azonban nem csorbít az idő. Tiszteletére volt tanítványai, szakmai követői 2008-ban, halála 40. évfordulója közeledtével méltó kivitelezésű emlékkötetet állítottak össze (Tiszteletkötet nemzedékek mentorának a jeles természettudós, Tulogdy János emlékezetére). Most pedig szakmai és civil szervezetek összefogásával arra készülünk, hogy december 17-én konferenciával adózzunk e kiemelkedő tudós, pedagógus, természetjáró és ember emlékének.
Wanek Ferenc