
Honismereti Akadémia zajlott Nagykőrösön
Társszervezetként csatlakozott a magyarországi Honismereti Szövetséghez az EKE kolozsvári szervezete július elején, a nagykőrösi Honismereti Akadémián, amelynek központi témája az idén a népdal, népzene és néptánc volt. A csatlakozástól a kolozsváriak az együtt munkálkodás eredményességének fokozását remélik.
Mintegy 160 részvevővel zajlott július 3–8. között a magyarországi Honismereti Szövetség XXXIX. Honismereti Akadémiája. A nyaranta sorra kerülő akadémiát – akárcsak a mi vándortáborainkat – mindig más megye szervezi, az idén Nagykőrösön került rá sor, Pest megye szervezésében. Nagykőrös a magyarországi Arany János-kultusz központja, bár csak kilenc évet töltött itt nagy költőnk. Az akadémián évről-évre egyre több határon túli magyar civilszervezet vesz részt. A tavaly az Országos EKE vette fel a kapcsolatot a Honismereti Szövetséggel, így kaptunk meghívást az akadémiára, ahol egy marosvásárhelyi EKE-taggal együtt képviseltem szervezetünket. Az idén a kolozsvári osztály társszervezetként való felvételét kérte és kapta meg a Honismereti Szövetségtől. Reméljük, hogy társszervezetként hatékonyabban tudunk majd dolgozni közös kulturális hagyományaink megőrzése, ápolása és főleg továbbadása érdekében, hisz mint az egyik előadáson elhangzott: „A tradíció nem a tűz őrzése, hanem a továbbadása.”
Az idei akadémia témája a népdal, népzene, néptánc volt, ezért a hétfői ünnepélyes megnyitó után helyi népdalkórus lépett fel, ezt követően kitüntetéseket és díjakat adtak át a honismereti mozgalomban kifejtett tevékenységekért. Délután három csoportban estig tartó városnéző helyismereti sétára indultunk, amelyet a város parkjában fejeztünk be, ahol egy piramistölgyet ültettünk az idei akadémia emlékére.
A következő két napon több mint tíz előadást hallgattunk meg a magyar népdal, népzene és néptánc gyűjtéséről, feldolgozásáról, oktatásáról a kezdetektől napjainkig. Büszkék lehetünk rá, hogy a világon elsőként egy magyar zenész, Vikár Béla rögzített népzenét fonográffal 1896-ban. Nagyon érdekes népi hangszerbemutatót is láttunk, esténként pedig Liszt Ferenc műveiből összeállított zongora-, illetve orgonakoncerten vettünk részt.
Csütörtökön egész napos autóbuszos tanulmányútra indultunk Nagykőrös környékére három csoportban, három különböző útvonalon. Mi a Nagykőrös melletti természetvédelmi területre látogattunk elsőként, az alföld egyetlen természetes tölgyerdejébe, mely ma a város kirándulóerdeje, tanösvényekkel, kerékpárutakkal, az erdei iskolában táborozó gyerekekkel. Következő állomásunk Dabas volt, a kúriák városa, több mint 70 volt belőlük itt, nagy részük ma is megvan, kettőt mi is meglátogattunk, egyik múzeumként működik, a másik művelődési központként. Itt található a Kossuth-ház, amelyben a család lakott Kossuth Lajos dabasi fogsága idején, ma emlékházként működik. A 18. század végén épült református templomban őrzik azt a porcelánkoszorút, amelyet Kossuth Lajos küldött turini fogságából édesapja sírkőavató ünnepségére. Innen Pusztavacsra mentünk, ahol az ország földrajzi középpontjában felállított emlékművet látogattuk és koszorúztuk meg, majd a helyi általános iskolában az iskolaalapítás, -bővítés történetéről szóló vetítettképes bemutatót néztük meg, itt kiderült, hogyan lett az 1945-ben egyetlen tanteremmel induló falusi iskolából az ország egyik legmodernebb tanintézménye. Szívesen megosztják tapasztalataikat más iskolákkal is, sőt mikor megtudták, hogy erdélyi résztvevők is vannak a csoportban, elmondták, hogy szeretnének testvériskolai kapcsolatot teremteni erdélyi iskolákkal.
Dánszentmiklóson az angol stílusban épült Wekerle kastélyt látogattuk meg, amelynek örököse Németországból települt vissza nemrég visszakapott tulajdonába, amelyet alapos renoválás után szeretne a turizmus szolgálatába állítani. Kirándulásunkat Albertirsa evangélikus templomának látogatásával folytattuk, majd Ceglédbercelen a sváb tájházban fejeztük be. Nagykőrösre visszatérve íjászbemutatón vettünk részt, majd közös, ünnepélyes búcsúvacsorán a Cifra csárdában.
Pénteken az akadémia munkálatainak összegezése, értékelése és zárása következett, majd bejelentették, hogy jövő nyáron Egerben találkozunk.
Kovács D. Zsuzsa