Gálosháza és környéke

Az elmúlt hétvégén Gálosháza környékén kirándultunk Mezei Elemér vezetésével. Hogy miért esett a választásunk éppen erre a vidékre? Részben azért mert szép vidék, számunkra kevésbé ismert, de leginkább azért, mert körülbelül félúton van Debrecen és Kolozsvár között. Ez lett volna a már hagyományossá vált áprilisi közös kirándulás a debreceni barátainkkal, csakhogy véletlenül más-más időpontot választottunk, így hát a közös túrázást jövőre halasztottuk.


Egész héten gyönyörű napos idő volt, bár a meteorológusok állandóan esőt jósoltak, ami aztán péntek éjszakára meg is érkezett. Szerencsénkre reggel már nem esett, csak minden vizes volt és köd telepedett a hegyek közé. Köröstopánál tértünk rá a révi útra, átmentünk a Révi-szoros szűkületéből épp csak kiszabaduló Sebes-Körös hídján, majd a Körösbe ömlő Gálosháza patak mentén haladtunk Doborcsányig (Dobricionești). Innen kezdődött gyalogtúránk, továbbra is a Gálosháza patak mentén, a névadó faluig (Gălășeni). Mindkét falu a Bihar megyei Szászfalva (Măgești) községhez tartozó, románok lakta település. 1851-ben Fényes Elek Magyarország történeti földrajzában írta Gálosházáról: “(...) Bihar vármegyében, hegyes vidéken. 200 óhitű lakossal, anyatemplommal, sovány földdel, derék erdővel. Van itt egy fakadó forrása, melly 2 malmot hajt. Bírja a váradi deák káptalan.” Ma már persze nyoma sincs a malomnak. A két falu közt nemrég modernizált (aszfaltozott, betonozott) völgy utat építettek, közel 5 km távolságon. Ezen az úton indulunk el, amely többé-kevésbé a patak mentén halad. A sebes folyású kis patakon kisebb-nagyobb zuhatagok ejtik ámulatba az arra járókat. A patak partján mindkét oldalon számos piknikező hely van, szárazabb időben valószínűleg tele kirándulókkal, most alig voltak rajtunk kívül. Az egyik oldalon medvehagymára bukkantunk, szedtünk is belőle bőségesen. A hegyoldalakon szabálytalan összevisszaságban hatalmas mészkövek hevertek, mintha csak óriások dobálták volna szét őket. Teljesen benőtte a moha, páfrány, sőt egyik-másikon kis fácskák nőttek ki. Az üde zöld fű, a patak csobogása, a madárdal, a pormentes, tiszta levegő, a virágba boruló természet annyira lenyűgözött, hogy szinte észre sem vettük és elértük a pisztrángost, amelyet a patak karsztforrása közelében építettek. Innen még tovább mentünk a falu központig, ahol a Gálosházi-barlangot találjuk. Sajnos ez nem látogatható, csak különleges engedéllyel, idegenvezetővel és maximum ötfős csoportokban. A barlangot védetté nyilvánították és lezárták, mert 16 denevérfajta él benne. Csodálatos képeket láthatunk a barlangról interneten, ámulatba ejtik az embert az ott található szebbnél szebb cseppkövek. Visszamentünk a pisztrángosig, ott megebédeltünk, többen is vásároltunk pisztrángot, majd visszatértünk a buszunkhoz.
Mivel még bőven volt időnk, hazafelé jövet meglátogattuk Sebesvárát, Kalotaszeg nyugati végvárát, amely a Sebes-Köröstől, illetve annak mellékpatakjától, a Sebes pataktól kapta nevét. A vár körül kialakult település Sebesváralja, román neve Bologa. A falu fölötti Várdombon épült várat a középkori oklevelek gyakran Hunyadvár vagy Kalotaszeg vára néven is emlegetik. A vár alapításának, illetve építésének ideje a múlt homályába vész. Első írásos említése 1319-ből, Károly Róbert királyunk idejéből való. A mohácsi vesztes csata (1526) után Sebes várának az lett a feladata, hogy védelmezze Erdély nyugati kapuját a török behatolás ellen. Az erdélyi fejedelemség megszűnését követő (1690) Habsburg uralom idején osztrák őrség került a várba, akik jórészt használhatatlanná tették. A Rákóczi szabadságharc idején kuruc kézen volt, de ekkor bizonyosodott be, hogy katonailag már teljesen elavult. Ezután már nem használták, lassan pusztulásnak indult. A két világháború között Kós Károly elkészítette a vár felújításának tervét, kivitelezését azonban a második világháború eseményei meggátolták. Most jött el az ideje a felújításnak, felállványozva találtuk a várat, egy ideje éppen folynak a munkálatok. A falu másik két látványosságát is megnéztük, a vízimalmot és az “automata mosógép ősét”, a ványolót. A vízimalom már nem működik, nincs szükség rá, a ványolót még aznap is használták, jó néhány szőnyeget mostak vele, éppen száradtak.
Befejezésül álljon itt Ricci József feldolgozásában egy romantikus szerelmi történet is, amely a néphit szerint Sebesvár pusztulását magyarázza:
“Sebesvár és az Élesd környéki Sólyomkő várának urai igen jó barátságban és megértésben éltek egymással. Az egyik várúrnak daliás fia, a másiknak tündérszép leánya volt. A szülők abban egyeztek meg, hogy gyermekeiket összeházasítják, s ezért már gyermekkorukban eljegyezték őket egymással. Később azonban, amikor az országban pártütés támadt, a barátokból egyszerre ellenségek lettek, s gyermekeiket igyekeztek elidegeníteni egymástól. A fiatalok azonban nem akartak lemondani egymásról. Sólyomkő vára urának fia ezért megszöktette Sebesvár urának szépséges leányát. A leány apja utolérte a szökésben levőket és párviadalban levágta a fiút. A fiat vesztett apa pedig bosszúból leromboltatta ellenfelének várát.”

Kovács D. Zsuzsa

 

Mezei Elemér
Honlapunk fejlesztésének támogatói:
Communitas alapitvány Bethlen Gábor alap