Rejtett–István–Cérna-források körútja

Ha szeretnénk menekülni a betondzsungelből, nem szükséges órákat utaznunk, hogy kimozdulhassunk a természetbe, helyette inkább fedezzük fel kincses városunk környékének túrahelyeit. Kétségkívül a kirándulók többsége a Bükk-erdőt választja hétvégi kiruccanása helyszínéül, hiszen több jelzett turistaösvény várja a természetjárókat. Az általunk választott útvonal során három népszerű bükki forrást látogatunk meg, a Rejtett-, a Cérna- és az István-forrást. Az útvonal könnyed, ezért kevésbé gyakorlott túrázók és kisgyerekes családok számára is bizalommal ajánljuk. Élménydús kikapcsolódást kívánunk kicsiknek-nagyoknak egyaránt!

Megjegyzés. A nyomvonalak digitális felvétele során útvonalpontokat rögzítettünk, amelyek túrázáskor lényegesek a helymeghatározáshoz és eligazodáshoz. A nyomvonalakon a pontok sorszámát a túra kódjával is párosítottuk (pl. IF-04), míg a térképen csupán az útvonalpont száma jelenik meg (pl. 4).

A túra kiindulópontja a monostori végállomás (IF-1), ahova több autóbusz-, illetve trolibuszjárattal is eljuthatunk. Miután leszálltunk a tömegközlekedési eszközről, átkelünk az úton, felmegyünk a tömbházakhoz vezető lépcsőn, és a nyomvonalunk alapján elindulunk a Bükk irányába. Nagyjából 230 m után eltérünk balra a narancssárga vízszintes jelzésen, majd kb. 100 m után keresztezünk egy erdei utat, amelyen jobbra térünk, követve a „nem hivatalos” „mosolygó arc” jelzéseket, amíg ki nem érünk a nyílt terepre, jobb oldalunkon a Diós sarkára (közvetlenül előtte belefutunk a piros sáv jelzésű útba).
A Diós sarkánál (IF-2) keresztezzük a Minerva üzletközpontot és a Szent János utat összekötő makadám utat, amelyen jobbra, lefele térünk a Szent János út irányába. Kevesebb mint 0,5 km után feltérünk balra egy keskenyebb erdei úton (IF-3) a Rejtett-forrás irányába. Közel 200 m után egy sáros, dagonyás mélyedéshez érünk, ahol jobbra tartunk, innen pedig még 850 m-t haladunk, és elérkezünk a Rejtett-forrás fölötti pihenőhelyhez (IF-4), amely kedvelt állomása a szerdai EKE-túráknak. Innen kevesebb mint 100 m-t ereszkedünk, majd letérünk jobbra, egy keskeny ösvényre, a forrás irányába. Alig 300 m-t haladunk még, és a Rejtett-forrásnál (IF-5) találjuk magunkat. Sajnos a víz aláásta magát, a csövön egy csepp sem folydogál, így nincs lehetőségünk kulacsainkat feltölteni. Miután megnéztük a forrást, átvágunk a tisztáson, megcélozva a szemközti kiépített tűzhelyet, keresztezünk egy utat, majd felmegyünk egyenesen a gerincre. Nagyjából 200 m után keresztezünk egy széles erdei utat, és haladunk tovább az erdőben kelet felé. A következő úton jobbra térünk, majd szinten haladunk, párhuzamosan a fölöttünk vezető piros sáv jelzéssel ellátott gerincúttal.
Nagyjából 400 m után elágazás következik, mi pedig balra megyünk tovább a gerincen haladva. Még 350 m, és kiérünk a Szent János útra (IF-6), itt jobbra térünk és 200 m-t az aszfalt szélén haladunk, majd betérünk balra egy sorompóval lezárt úton (IF-7) az István-forrás irányába. Közel 270 m után elhaladunk egy tavacska mellett, amely magánterületet képez, majd nemsokára az ösvény kettéválik, mi pedig a fenti, bal oldali csapáson haladunk tovább. Kevesebb mint 400 m van hátra az István-forrásig (IF-8), ahol rövid pihenőt tarthatunk és újratölthetjük kulacsainkat. (A 2019-es esőzések következtében a Plecska-patak elárasztotta a forrást, amelyet többszöri közmunka alkalmával sikerült felszínre hoznunk a meder kiszélesítésével.) Pihenés után elindulunk felfelé, és jobbra haladunk a jelzetlen erdei úton, hamarosan érintve egy fenyőligetet. Egy útelágazásnál (IF-9) belefutunk a piros kereszttel jelzett erdei útba, innen elindulunk jobbra, és 100 m-t haladunk lefele a jelzésen.
Hamarosan balra leágazik egy jelzetlen erdei út (IF-10), amely a kék kereszt jelzésű gerincút irányába visz: átkelünk egy kis patakon, és elindulunk az úton felfele. Nagyjából 800 m után belefutunk a Dumbrava-gerincen haladó kék kereszt jelzésű útba (IF-11), ezen jobbra térve haladunk közel 750 m-t, majd letérünk balra egy alig kivehető ösvényen a Cérna-forrás irányába (IF-12). Közel 300 m után elérkezünk a Cérna-forrás feletti pihenőhelyhez (IF-13), ahonnan lesétálhatunk a vékony folyású forráshoz. Miután elfogyasztottuk uzsonnánkat, a pihenőhelytől észak felé haladunk rövid szakaszon, kiérünk egy erdei útra, majd ezen jobbra tartunk, amíg elérjük a kék kereszttel jelzett utat (IF-14), és ezen leereszkedünk a Gorbó-patak völgyébe. Nagyjából 2 km után elérkezünk a Kerékcsárdához (IF-15), innen a Szent János út melletti sétányon visszajutunk a monostori végállomáshoz. Reméljük, kellemes sétában volt részetek, és legközelebb ismét a bükki túraösvényen találkozunk.

A túra adatai

Túralejárás dátuma: 2021. március 28.
Túravezető: Fazakas Ferenc
Időjárás, terep: felhős idő, száraz terep
Útvonal hossza: 12,1 km
Teljes menetidő: 4 óra 50 perc
Mozgásidő: 2 óra 43 perc
Teljes szintemelkedés: 405 m
Teljes szintereszkedés: 405 m
Minimális tszfm.: 382 m
Maximális tszfm.: 600 m

Gyerekbarát túrának is ajánlott!

Amennyiben nem sikerül letöltened a lenti gpx-nyomvonalat, kattints ide.