Mesél az EKE - 2021. február

Adás dátuma: 2021. február 25.

Műsorvezető/házigazda: Maksay Magdolna

Résztvevő(k) (EKE – Kolozsvár 1891 részről): Kismihály Boglárka

Meghívott(ak): Veres Ágnes (az országos EKE titkára, és a síversenyek felelős szervezője), Hornyák Lívia (résztvevő az Unitárius vártemplomok nyomában kiránduláson)

Idén van két éve, hogy a Mesél az EKE hangfüggönye először felcsengett a Kolozsvári Rádió hullámhosszán. Emellett lassan egy év telt el azóta, hogy a járványügyi helyzet következtében telefonon zajlanak beszélgetéseink. A műsor mégsem állt le, áprilist leszámítva minden hónapban jelentkeztünk újdonságainkkal és túratársainkat is nem egyszer megszólaltattuk. Köszönet Maksay Magdolnának, a műsor anyukájának végtelen türelméért, szakmai hozzáértéséért, nyitottságáért és lelkesedéséért, hiszen ebben a furcsa, megpróbáltatásokkal teli időszakban sem mondott le rólunk.  Reméljük, egy év múlva már a harmadikat ünnepelhetjük együtt.

Mai műsorunkban az Unitárius vártemplomok nyomában című honismereti kirándulásról számol be az egyik résztvevő, Hornyák Lívia, emellett Veres Ágnes ismerteti az idei EKE-síversenyekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Végezetül Kismihály Boglárka kínál ízelítőt a márciusi túratervből.